You are browsing the archive for barcelona Archives - Page 15 of 48 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Fantasztikus döntő, történelmi pillanatok

2015. June 7. Sunday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A Bajnokok Ligája döntőjében diadalmaskodott FC Barcelona vezetőedzője, Luís Enrique szerint a csapat sikerével a klub történetének egyik legsikeresebb szezonját zárták le.

 

“Fantasztikus mérkőzés volt, ahol mindkét csapat mindent megtett a siker érdekében, történelmi estéje volt ez a klubnak” – nyilatkozta a Juventus ellen 3-1-re megnyert mérkőzést követő sajtótájékoztatón a tréner.

“Kiválóan kezdtünk, gyorsan vezetést szereztünk, és jól futballoztunk. Tudtuk, hogy a második félidőben a Juventus nagyobb nyomást gyakorol majd ránk, s így is lett, de ezt követően sikerült felülkerekednünk, és rászolgáltunk a sikerre” – tette hozzá a szakember.

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Andrés Iniesta elmondta, a gyors vezetés után könnyedén eldönthették volna a találkozót, de nem tudtak élni a lehetőséggel, így rendkívül nehéz összecsapás lett belőle. Hozzátette, hat évvel ezelőtt úgy gondolták, szinte lehetetlen lesz újra triplázniuk, most mégis megtették, s szeretnék élvezni a pillanatot.

A csapatkapitány leszögezte, bízik abban, hogy újabb és újabb trófeákat nyerhet még az együttessel.

Read the rest of this entry →

by

Látványos BL-döntőt vár Luis Enrique

2015. June 6. Saturday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Luis Enrique
Berlinben szombat este a Barcelona és a Juventus labdarúgócsapata méri össze erejét a Bajnokok Ligája döntőjében. A két nagyon komoly múlttal rendelkező európai élcsapat meglepetésre alig-alig találkozott egymással története során.

Read the rest of this entry →

by

Messit tiszteli Morata, de nem fél tőle

2015. June 5. Friday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Alvaro Morata
Morata szerint csapatának a világ legjobbjától sincs félnivalója, mert a Juventus védelme képes megállítani a Barcelona argentin világklasszisát is.

Read the rest of this entry →

by

Bukja a BL-döntőt Chiellini

2015. June 5. Friday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Giorgio Chiellini
Giorgio Chiellini sérülés miatt nem vehet részt a Bajnokok Ligája döntőjében, kisebb izomszakadás akadályozza meg abban, hogy részt vegyen az év legfontosabb meccsén.

Read the rest of this entry →

by

A Real Madrid vezetőedzője Rafa Benítez lett

2015. June 4. Thursday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Rafael Benitez
Rafael Benítezt nevezték ki a Real Madrid vezetőedzőjének. Az 55 éves spanyol szakember három évre szóló megállapodást írt alá a királyi együtteshez.

Read the rest of this entry →

by

Amerikába igazolhat Pirlo

2015. June 4. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Andrea Pirlo
Az AS spanyol napilap információja szerint Andrea Pirlóval megegyezett a New York City FC. A Juventus középpályása így csatlakozhat Frank Lampardhoz és David Villához.

Read the rest of this entry →

by

Műtét vár Lichtsteinerre

2015. June 2. Tuesday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Stephan Lichtsteiner
Stephan Lichtsteiner hosszabb ideje bokasérüléssel bajlódik, amelyet a szezon után meg is kell műteni, ám a Juventus játékosa a Bajnokok Ligája döntőjében vállalni tudja majd a játékot.

Read the rest of this entry →

by

Ramos: Én nem menesztettem volna Ancelottit

2015. June 2. Tuesday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Sergio Ramos
A Primera Divízióban szereplő Real Madrid játékosa, Sergio Ramos szerint hiba volt meneszteni a múlt héten a csapat vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit.

Read the rest of this entry →

by

Nem fog Xavi a PSG-ben játszani

2015. June 2. Tuesday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Xavi Hernandez
Xavi, a Barcelona csapatkapitánya elárulta, hogy nem fog a francia Paris Saint-Germainben játszani, hiszen a nyáron a katari al-Szadhoz fog szerződni.

Read the rest of this entry →

by

Juventus vs. Barcelona – 2015/06/06

2015. June 1. Monday in Elemzés, Mérkőzés elemzés, PRÉMIUM tartalom, Sportfogadás, UEFA Bajnokok Ligája

Juventus FC VS

UEFA Bajnokok Ligája

2015/06/06 20:45 (CET),

Olympiastadion – Berlin

FC Barcelona
Teljesítmény:

UEFA  Bajnokok Ligája, döntő: a berlini Olympia stadionban az olasz Juventus az FC Barcelonaval találkozik.

A Juventus a Bajnokok Ligája A csoportjában lett 2. az Atlético Madrid mögött, majd a nyolcaddöntőben a Borussia Dortmundot, a negyeddöntőben a Monacot, az elődöntőben pedig a Real Madridot búcsúztatta.

A Juventus az olasz Serie A-ban végzett az első helyen 87 ponttal, 17 ponttal előzve meg az ezüstérmes AS Romát. Legutolsó mérkőzésén a Verona vendége volt és 2-2-es döntetlent ért el.

A Barcelona a Bajnokok Ligája F csoportját nyerte meg a PSG előtt, majd a nyolcaddöntőben a Manchester Cityt, aztán a negyeddöntőben a Paris Saint-Germaint, majd az elődöntőben a Bayern Münchent ütötte el a továbbjutástól.

A spanyol La Liga első helyén végzett a Barcelona 94 ponttal, 2 ponttal előzve meg nagy riválisát a Real Madridot. Utolsó találkozóján az Athletic Bilbaoval játszott a Király Kupa döntőjében és 3-1-re győzött.

Háromesélyes fogadás (1 X 2)
1 | 5.90 1 | 5.90 Unibet X | 3.90 X | 3.90 Unibet 2 | 1.62 2 | 1.62 Winmasters

Read the rest of this entry →