You are browsing the archive for Egyesült Államok Archives - Page 5 of 6 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Kaká 2015-ben az Egyesült Államokba szerződik

2014. June 20. Friday in Egyéb, Hírek

Amerikai sajtóértesülések szerint az MLS-ben szereplő Orlando City együttesébe igazol Kaká, az AC Milan aranylabdás brazil futballistája.

 

Az ESPN, valamint az Orlando Sentinel honlapja arról számolt be, hogy a 2007-ben a világ legjobb labdarúgójának választott játékmester távozik az olasz klubtól és a következő idény első felét még nevelőegyesületében, a Sao Paulóban tölti, ezt követően pedig csatlakozik a floridai klubhoz.

A 32 éves Kaká 2003-ban szerződött a Milanhoz, amellyel bajnoki címet és Bajnokok Ligáját is nyert, 2009-ben 65 millió euróért megszerezte a Real Madrid, amellyel ugyan bajnoki címet is ünnepelhetett, de az ott töltött négy szezonban nem tudta megismételni az Olaszországban mutatott teljesítményét. Tavaly nyáron visszatért a milánóiakhoz, de a csapattal együtt ő is gyengélkedett, szerződése ugyan még egy évig szólna, azonban egy záradék szerint, mivel a Milan nem harcolta ki az európai kupaindulást, távozhat.

sgg \ sgj \ pdm

MTI 2014. június 20., péntek 12:20

by

Bebiztosíthatja magát Portugália ellen az USA

2014. June 20. Friday in Hírek, Világbajnokság 2014

Clint Dempsey
Bizakodva tekintenek az Egyesült Államok válogatottjának tagjai a portugálok elleni mérkőzésükre, miután Jürgen Klinsmann csapata 2-1 arányban legyőzte az előzetesen talán esélyesebbnek kikiáltott Ghánát.

 

Az amerikaiak a három pont megszerzésével egy lépést már tettek a továbbjutás felé, de jól tudják, Németország és Portugália ellen sokkal nehezebb feladat vár rájuk.

Read the rest of this entry →

by

Lahm marad a középpályán

2014. June 19. Thursday in Hírek, Világbajnokság 2014

Philippe Lahm

A német válogatott másodedzője szerint Philipp Lahm akkor sem fog a védelemben szerepelni, ha Mats Hummels nem tudja vállalnia játékot a folytatásban.

 

A Nationalelf meggyőző sikerrel kezdte a brazíliai labdarúgó-világbajnokságot, Joachim Löw csapata 4-0-ra nyert Portugália ellen. A meccs nagy részében emberelőnyben játszó németek azonban két játékosukat is elvesztették a G csoport rangadóján. Jerome Boateng ugyan végigjátszotta a meccset, de a nagylábujja megsérült, míg Mats Hummels sérülése már első ránézésre is komolyabbnak tűnt.

Read the rest of this entry →

by

Kérdéses Ronaldo játéka USA ellen

2014. June 19. Thursday in Hírek, Világbajnokság 2014

Cristiano Ronaldo
A portugálok sztárja kénytelen volt kihagyni egy edzést a németektől elszenvedett vereség után, a csapatorvos szerint egészségét kockáztatja, ha folytatja szereplését a vb-n.

 

Érthetően rendkívül csalódott volt a portugál csapat Németországtól elszenvedett, súlyos veresége után. Szövetségi kapitányuk, Paolo Bento nem csak játékosaiban, de a játékvezetésben is megtalálta a hibákat:

Read the rest of this entry →

by

Amerikai győzelem Ghána ellen

2014. June 17. Tuesday in Hírek, Világbajnokság 2014

Az Egyesült Államok 2-1-re legyőzte Ghánát a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának első fordulós mérkőzésén, hétfőn.

 

G csoport, 1. forduló:

Egyesült Államok-Ghána 2-1 (1-0)

Estadio das Dunas, 38 ezer néző, v: Jonas Eriksson (svéd)
gólszerzők: Dempsey (1.), Brooks (86.), illetve A. Ayew (82.)

sárga lap: Rabiu (30.)

Read the rest of this entry →

by

Ghána vs. Egyesült Államok – 2014/06/17

2014. June 16. Monday in Elemzés, Foci elemzés, Foci tippek, PRÉMIUM tartalom, Világbajnokság 2014

Ghana VS

Világbajnokság 2014

2014/06/17 00:00 (CET),

Arena das Dunas

Egyesült Államok
Mérkőzések: Teljesítmény: Mérkőzések:

Világbajnokság 2014, G-csoport: Natal városban, az Arena das Dunasban küzd meg egymással Ghána és az Egyesült Államok labdarúgó-csapata.

Ghána az afrikai világbajnoki selejtező D-csoportjában első helyen végzett, majd a pótselejtezőn 7-3-as összesítéssel győzte le Egyiptomot. Mindössze kétszer vett részt a világbajnokságokon, 2006-ban a nyolcaddöntőig jutott, 2010-ben pedig a negyeddöntőig. A negyeddöntőben 1-1-es mérkőzés után tizenegyesekkel 4-2 arányban maradt alul Uruguay ellen.

Read the rest of this entry →

by

Nigéria: tanulni a vereségből

2014. June 10. Tuesday in Hírek, Világbajnokság 2014

Stephen Keshi
Austin Eguavoen, a nigériai labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya szerint jókor jött az Egyesült Államok elleni 2-1-es vereség hazája nemzeti együttese számára, hiszen még időben le lehet vonni a konzekvenciákat.

 

Nigéria és az Egyesült Államok is utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a világbajnokság előtt, a floridai Jacksonville-ben rendezett találkozót pedig a hazaiak nyerték 2-1-re. Jozy Altidore az első és a második félidőben is eredményes tudott lenni, a végeredményt pedig Victor Moses 86. percben értékesített büntetője alakította ki.

Read the rest of this entry →

by

Arena Pernambuco

2014. June 10. Tuesday in Hírek, Világbajnokság 2014

Arena Pernambuco
Az Arena Pernambuco azon hét stadion egyike, amelyet kimondottan a világbajnokságra építettek meg, de sokkal több egy szimpla futballstadionnál.

 

Amikor teljesen elkészül, az aréna egy egyetem, egy fedett stadion, egy hotel egy konferenciaközpont, valamint több üzletközpont és lakás otthona is lesz egyben.

Read the rest of this entry →

by

G-csoport előzetes

2014. June 10. Tuesday in Hírek, Világbajnokság 2014

Bastian Schweinsteiger
A brazíliai labdarúgó-világbajnokság egyik legpikánsabb négyesét a G-csoport tagjai alkotják. A világranglista-2. Németország és 3. Portugália mellett ugyanis a nehéz riválisnak számító, négy éve vb-negyeddöntős Ghána, illetve a Jürgen Klinsmann vezette Egyesült Államok próbál meg továbbjutni.

 

A német válogatott szinte ugyanazokból a játékosokból áll, mint négy éve, amikor az együttes meg sem állt a bronzéremig. Annyi csupán a különbség, hogy a játékosok érettebbek, tapasztaltabbak lettek, és igazán most értek el pályafutásuk csúcsára. A nyitómérkőzésen 2.25 az odds, hogy legyőzik Portugáliát, ha ez megtörténik, nagy lépést tesz a jó szereplés felé vezető úton Joachim Löw csapata.

Read the rest of this entry →

by

Donovanék készen állnak a vb-re

2014. May 12. Monday in Egyéb, Hírek

Donavan

Nem került könnyű csoportba az Egyesült Államok labdarúgó válogatottja, hiszen Ghána mellett Portugáliával és Németországgal is meg kell majd mérkőznie a továbbjutásért, Landon Donovan azonban magabiztosan várja a tornát.

 

Az amerikaiak sokat látott támadója még a Cristiano Ronaldót a soraiban tudó portugáloktól sem riadt meg, hiszen szerinte már nem egyszer bizonyítottak nagyobb nevű ellenféllel szemben.

Read the rest of this entry →