Mészáros megsérült a Debrecen edzésén

2014. October 15. Wednesday in Egyéb, Hírek

Mészáros Norbert
A Debrecenből többen is hiányoznak majd sérülés és eltiltás miatt a Kecskemét elleni hazai Ligakupa-meccsen, míg a vendégeknél Bekő Balázs vezetőedző főleg a fiataloknak szavaz majd bizalmat.

 

A labdarúgó Ligakupában a Debrecen szerda este a Kecskemétet fogadja. A hazaiaknál egészen biztosan nem léphet pályára Mészáros Norbert, aki az edzésen véletlenül összerúgott az egyik csapattársával a labdáért való küzdelem során. A bokáját fájlalta, bicegve jött le a pályáról. A vizsgálatok során kiderült, hogy részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, és legalább három hét kihagyásra számíthat.

Mészároshoz hasonlóan korábban ugyancsak összerúgott csapattársával Kulcsár Tamás, aki ezért kihagyta a keddi edzést. Az ő sérülése nem súlyos, hamarosan csatlakozhat a többiekhez, de szerdán valószínűleg még nem játszhat, ahogyan Ferenczi János sem, de ő eltiltás miatt hiányzik majd. Jó hír viszont a debrecenieknek, hogy felépült L´Imam Seydi, aki már a csapattal készül, mint ahogy René Mihelic is, akár mindketten pályára léphetnek a Kecskemét ellen.

A vendégeknél egy komolyabb hiányzó lesz, Marko Vukaszovics egészen biztosan nem lesz bevethető egy ideig sérülés miatt. Bekő Balázs, a KTE edzője így nyilatkozott a klub honlapján: “Komoly sorozat előtt állunk, hiszen egy hét alatt három meccsünk lesz hazai pályán a bajnokságban, ráadásul igazán erős riválisok ellen. Ennek megfelelően szeretnék mindenkinek lehetőséget adni, a Ligakupában főleg a mostanság kevesebbet játszók, illetve néhány fiatal kap majd bizalmat.”

Egy hete a két csapat már összecsapott egymással Kecskeméten, akkor a Loki 2-0-ra győzött. A mostani mérkőzésen a hazai pályán játszó Debrecen sikerére 1.50, a döntetlenre 4.00, a KTE győzelmére pedig 5.75 a szorzó. A csoportot egyébként a hatpontos Békéscsaba vezeti, a DVSC-nek és a Kecskemétnek is négy-négy pontja van.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply