You are browsing the archive for Mészáros Norbert Archives - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Otthon folytatná menetelését a Debrecen

2014. November 8. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Kondás Elemér
Három mérkőzés óta nem kapott ki a Dunaújváros labdarúgócsapata az NB I-ben, a diósgyőri 3-3-as döntetlen mellett a hazai pálya új villanyvilágítása mellett előbb a Haladást (1-0), majd a Pécs együttesét (3-2) is legyőzte.

 

Debrecenben nehezebb dolga lesz az együttesnek, akkor is, ha a Loki sincs csúcsformában az idén. A címvédő 13 forduló után mindössze 19 ponttal a 7. helyen szerénykedik, de Kondás Elemér együttese is lendületbe jött, az elmúlt egy hónapban csak a Ferencváros elleni 2-2 alkalmával veszített pontokat, emellett viszont nyert Fehérváron (2-1) és Pápán (2-0), itthon pedig a Honvédot intézte el (4-0).

Read the rest of this entry →

by

Mészáros megsérült a Debrecen edzésén

2014. October 15. Wednesday in Egyéb, Hírek

Mészáros Norbert
A Debrecenből többen is hiányoznak majd sérülés és eltiltás miatt a Kecskemét elleni hazai Ligakupa-meccsen, míg a vendégeknél Bekő Balázs vezetőedző főleg a fiataloknak szavaz majd bizalmat.

 

A labdarúgó Ligakupában a Debrecen szerda este a Kecskemétet fogadja. A hazaiaknál egészen biztosan nem léphet pályára Mészáros Norbert, aki az edzésen véletlenül összerúgott az egyik csapattársával a labdáért való küzdelem során. A bokáját fájlalta, bicegve jött le a pályáról. A vizsgálatok során kiderült, hogy részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, és legalább három hét kihagyásra számíthat.

Read the rest of this entry →

by

Kimászna a gödörből a Loki

2014. September 20. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Mészáros Norbert
A DVSC-Teva címvédőként kezdte a bajnokságot, és már hét forduló alatt tetemes, 13 pontos hátrányt halmozott fel a listavezető Videotonhoz képest.

 

A debreceniek jutottak a legtovább a nemzetközi porondon, de ők sem tudták biztosítani helyüket a BL vagy az EL főtábláján, előbbi sorozatból a BATE, utóbbiból a Young Boys ütötte ki Kondás Elemér csapatát. A kiesést követően a bajnokságban is jöttek a pofonok, a legutóbbi négy meccsből csak egyet sikerült megnyerni, a múlt heti vereség az addig nyeretlen Pécs elleni meccsen mélyre lökte az együttest.

Read the rest of this entry →

by

Újabb “ismerős” a Debrecen előtt

2014. August 20. Wednesday in Hírek, UEFA Európa Liga

Csütörtökön a svájci Young Boys vendégeként lép pályára a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójának első mérkőzésén. A párharc győztese a sorozat főtábláján folytathatja szereplését, míg a vesztes számára véget ér a nemzetközi kupaidény.

 

Kondás Elemér együttese a BATE Boriszov ellen drámai körülmények között, 93. percben kapott góllal búcsúzott a Bajnokok Ligájától, most a második számú sorozatban, a fehéroroszok után egy újabb olyan riválissal mérkőzik meg, amellyel korábban már találkozott. A berni gárdával 2008-ban az UEFA Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában csapott össze a hajdúsági együttes, a párharc első mérkőzésén Svájcban Rudolf Gergely góljával ugyan korán vezetést szerzett a Debrecen, a hazaiak azonban fordítottak és 4-1-es diadalt arattak, majd a Debrecenben rendezett visszavágón 3-2-re győztek és jutottak tovább simán.

A Young Boys hat fordulót követően jelenleg negyedik helyen áll hazája pontvadászatában, az első négy mérkőzésén nyeretlen maradt és mindössze három pontot gyűjtött, ám legutóbbi két találkozóját, köztük a rekordbajnok Grasshoppers ellenit is magabiztosan megnyerte.

Read the rest of this entry →

by

Kikapott, de bajnok lett a Debrecen

2014. June 1. Sunday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Mészáros Norbert
Története hetedik bajnoki címét ünnepelheti a Debreceni VSC, miután szombaton lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését: a hazaiak ugyan kikaptak a Budapest Honvédtól 2-0-ra, de jobb gólkülönbségüknek köszönhetően maguk mögött tartották a Győri ETO csapatát.

 

A Debrecen harmadik alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet vereséggel, és bár pontszámban ugyanúgy 62 egységet kapart össze, mint a tavalyi első Győr, az ünneplés nem maradt el a Nagyerdei Stadionban. A Honvédnak sikerült bele piszkítania a hazaiak estéjébe, hiszen Vernes Richárd 63., és Lőrinczy Attila hajrában szerzett góljának köszönhetően a kispestiek 2-0-ra legyőzték a bajnokot. A vendégek végül a kilencedik helyen zárták az idényt, pedig a szezon felénél még a dobogóért is harcban voltak.

Read the rest of this entry →

by

Győzni megy a Loki Nyíregyházára

2014. March 12. Wednesday in Hírek, Magyar kupa

A Debrecen saját nevelésű játékosa, Spitzmüller István jól tudja, hogy a Loki-szurkolók számára kiemelt jelentőséggel bír a Nyíregyháza elleni Magyar Kupa-mérkőzésen.
Mészáros Norbert

A rivális ellen idegenben is győzni szeretne a Loki.

A Debrecen az ősi rivális Nyíregyházával került össze a Magyar Kupa negyeddöntőjének sorsolásakor. Az NB I-ben hat pont előnnyel listavezető Loki egyik saját nevelésű játékosa, Spitzmüller István ősdebreceniként jól tudja, hogy a mérkőzésnek nem csak a továbbjutás szempontjából van hatalmas jelentősége.

Read the rest of this entry →