Két játékossal erősített a Blackpool

2014. September 29. Monday in Angol Championship, Hírek

Jose Riga
A Blackpool pocsék rajtot vett az idényben, kilenc forduló elteltével nyeretlenül szerénykedik a tabella végén.

 

A Blackpool alaposan beragadt az idény elején, az első öt bajnokiját kivétel nélkül elvesztette a Championshipben, majd jött ugyan két döntetlen is, de az előző körben már ismét pont nélkül maradt a gárda. A kilenc meccsen megszerzett két pont csak az utolsó helyre elég a tabellán, a csapat máris ötpontos hátrányt halmozott fel a még bennmaradó helyen álló Birmingham mögött.

A kilenc meccsen szerzett négy gól ugyancsak gyenge teljesítmény, nem meglepő, hogy a vezetők mindent megtettek, hogy erősítsenek a kereten, és hétfőn bejelentették két új játékos érkezését.

Az egyik új játékos a bal oldali védőként és középpályásként is bevethető Andre Blackman, míg a másik a Bissau Guineában született, egyszeres válogatott Formose Mandy. Utóbbi játékos az előző idényt a Sporting Gijonban töltötte, de nem hosszabbított szerződést a spanyol együttessel.

Blackman a Tottenham és az Arsenal színeiben szerepelt ifistaként, majd a Wimbledon és a Celtic futballistája volt.

“Keményen kell dolgoznom, és be kell bizonyítanom, hogy készen állok a játékra a Blackpoolban. Nagyon jó képzést kaptam fiatalon, most szeretném ezt az új állomáshelyemen is kamatoztatni” – jelentette ki a 23 éves Blackman.

A Blackpool az utóbbi négy bajnokiján 10 pontot szerző, vagyis remek formában lévő Middlesbrough otthonában lép pályára kedden. A hazai győzelemre 1.40 az odds, a döntetlenre 4.75, a Blackpool diadalára 10.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply