by

Első újpesti győzelmére készül a Kecskemét

2014. May 17. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Hét mérkőzés óta nyeretlen az Újpest labdarúgócsapata az NB I-ben, a lila-fehérek a március 23-i, Diósgyőr elleni 2-0 óta képtelenek begyűjteni a három pontot, döntetlent is mindössze egyszer játszottak, öt hete Pécsen (0-0).
Balazs Beko

Betegséghullám nehezítette a kecskemétiek dolgát a héten.

Kikaptak viszont a Haladástól, a Ferencvárostól, a Videotontól, a Győrtől, az MTK-tól és a Debrecentől. Szombaton, hazai pályán a Kecskemét következik, ez lesz az egy hét múlva esedékes Diósgyőr elleni Magyar Kupa-döntő főpróbája.

Így véli ezt Nebojsa Vignjevics újpesti edző is, aki már a Kecskemét ellen azt a mentalitást szeretné látni játékosaitól, mint egy hét múlva. “Egy hete nem játszottunk rosszul a Debrecen ellen, de rengeteget hibáztunk, így volt min dolgozunk a héten. Remélem, mostanra ezeket a problémákat sikerült orvosolnunk” – nyilatkozta a szerb szakember.

A hazaiaknál három hiányzó lehet, a montenegrói utánpótlás-válogatottnál készülő Nebojsa Koszovics biztosan nem játszik, de kérdéses Kabát Péter és a belázasodott Juanan szereplése is.

A Kecskemét célja a nyolcadik hely megszerzése, ehhez győzni kellett Újpesten, de miután idegenben nem igazán megy a csapatnak, bravúr kellene a sikerhez. Bekő Balázs együttese utoljára a tavaszi idénynyitón, Mezőkövesden szerzett idegenbeli három pontot, de most joggal reménykedhet abban, hogy megtörik a jég, az újpestiek ugyanis idén nem tűnnek félelmetes házigazdának a 14 meccsen megszerzett 14 ponttal.

“Voltak sérültjeink, a héten egy vírusos betegség is megtizedelt bennünket, ez nem könnyítette meg a felkészülést. Remélem, meglesz az a belső motiváció a játékosokban, amivel jó eredményt érhetünk el” – nyilatkozta Bekő. Póti Krisztián és Varga Róbert játéka izomhúzódás miatt kérdéses, Simon András viszont felépült.

A hazaiak sikerére 1.95 az odds, a döntetlenre 3.50, míg a kecskemétiek első újpesti bajnoki győzelmére 3.75 szorzóval lehet fogadni. A vendégek eddig egyszer tudtak nyerni a Megyeri úton, tavaly novemberben, a Ligakupában 2-1-re.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply