by

Az újonchoz látogat a hibátlan Vidi

2014. August 16. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Roland Szolnoki
Az eddig mind a három meccsét megnyerő Videoton szombaton az újoncként eddig jól szereplő Nyíregyháza Spartacus otthonába látogat a labdarúgó NB I negyedik fordulójában.

 

A Videoton az idei bajnokságban eddig nagyszerűen teljesít, három forduló után százszázalékos, nyolc gólt lőtt és csak kettőt kapott, így a Pakssal együtt vezette a tabellát a pénteki játéknap előtt, míg az újonc Nyíregyháza egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel a nyolcadik helyen áll a tabellán.

A mérkőzés egyik érdekessége az lesz, hogy a Spartacus szakmai igazgatójának, Sándor Istvánnak mindkét fia pályára léphet, csak az egyik (Sándor György) a Videotonban, a másik (Ifj. Sándor István) pedig a Nyíregyházában. A hetvenedik születésnapját augusztus 19-én ünneplő Sándor Istvánnak nem ez lesz az első alkalom, hogy egymás ellen látja játszani a fiait.

“Persze, hogy büszke ilyenkor egy apa, örülök, hogy a futballban mindketten eljutottak az NB-I-be, de akkor is ugyanúgy szeretném őket, ha nem futballoznának. Gyuri az Újpestben, István a Tatabányában játszott, amikor egymás ellen szerepeltek, ám olyan még nem volt, hogy én is az egyik csapat alkalmazottja lettem volna. De ez munka, a mérkőzésre koncentrálunk, még ha különleges lesz is” – mondta a Spartacus szakmai igazgatója.

Ami a két csapat eddigi egymás elleni meccseit illeti, 21. alkalommal találkoznak egymással szombaton. A két együttes utoljára 2009-ben csapott össze, az öt évvel ezelőtti meccs 3-2-es Videoton-sikerrel zárult. Egyébként is jobb a fehérváriak mérlege, mivel az eddigi 20 meccsből 14 alkalommal nyertek, 3 nyíregyházi siker és 3 döntetlen mellett.

A mostani találkozón a hazai pályán játszó Nyíregyháza győzelmére 4.60 az odds, a döntetlenre 3.60, a Videoton sikerére pedig 1.61 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply