Az Ipswich szakvezetője meglepetést okozna

2015. May 5. Tuesday in Angol Championship, Hírek

Mick McCarthy
Az angol másodosztályú bajnokság harmadik helyezettje, a Norwich a hatodik Ipswich ellen igyekszik kiharcolni a rájátszás döntőjébe való kerülést.

Szomszédvárak csatája lesz az Ipswich és a Norwich párharca, és miután a két kelet-angliai együttes között normál esetben is nagy a rivalizálás, alighanem parázs meccsekre lesz kilátás. A Norwich közel járt a második hely megszerzéséhez, de három fordulóval a vége előtt becsúszott egy hazai vereség, majd egy döntetlen is, így végül a kanárik lemaradtak az egyenes ági feljutásról.

Az Ipswich éppen csak becsusszant a play off mezőnyébe, de miután a Derby elvérzett hazai pályán a Reading ellen, belefért az utolsó fordulóban, a Blackburn otthonában elszenvedett vereség, mert a csapat gólkülönbsége jobb volt, mint az azonos pontszámmal hetedik Wolverhamptoné.

Az idény során a két csapat mindkét mérkőzését a Norwich nyerte, amely az Ipswichet irányító Mick McCarthy szerint jóval esélyesebb saját együttesénél.

“Szerintem a Norwich rendelkezik a másodosztály legerősebb keretével, és a legnagyobb költségvetésével is, én azt gondoltam, egyenes ágon harcolja ki a feljutást. Mióta Alex Neil januárban átvette az együttest, elképesztően jól szerepelnek, a legtöbben alighanem azt gondolják, ebből a párharcból csak a Norwich mehet tovább. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy mi is remek együttessel rendelkezünk, öröm együtt dolgozni a srácokkal. Nagyon akarják a sikert, és hétről hétre mindent beleadnak a pályán” – mondta McCarthy.

A párharcot szombaton az Ipswich kezdi hazai pályán. Győzelmére 19/10 az odds, a döntetlenre 23/10, a Norwich győzelmére 11/8 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply