by

Világbajnok Németország!

2014. July 14. Monday in Hírek, Világbajnokság 2014

Mario Götze
A német válogatott Mario Götze 113. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte Argentínát a világbajnokság döntőjében, így története során negyedszer lett a világ legjobbja.

 

A német és az argentin válogatott harmadik alkalommal találkozott egymással világbajnoki döntőben, korábban mindkét együttes egyszer nyerte meg a finálét mai riválisa ellen. A németeknél az előzetesen megadott kezdőcsapatból Sami Khedira nem futott ki a gyepre, Christoph Kramer került be a helyére a kezdőbe. Az argentinoknál Angel di Maria és Sergio Agüero is a cserepadon kapott helyet, a dél-ameriakaiak a hollandok ellen győztes csapattal léptek pályára.

A meccs első ziccere az argentinok előtt adódott, Tony Kroos nagy hibáját követően Gonzalo Higuain csapott le a labdára, de hiába áll teljesen egyedül szemben a kapuval, 16 méterről rosszul találta el a labdát.

Az első félóra végén ismét Higuain került helyzetbe, ezúttal a kapuba is juttatta a labdát, de a játékvezető lest jelzett, nem adta meg a gólt.

A 32. percben a németek cserélni kényszerültek, Christoph Kramer megsérült, nem tudta folytatni, Andre Schürrle állt be a helyére. Az első félidő utolsó öt percében mindkét oldalon adódott lehetőség, a dél-amerikaiaknál Messi futott el a szélen, a németeknél Kroos lőtt pontatlanul 16 méterről.

A félidő utolsó pillanataiban hajszállal tévesztettek célt a németek, egy jobb oldali szöglet után Höwedes érkezett jó ütemben és 8 méterről a bal kapufát fejelte telibe.

A második félidő elején Messi szerezhetett volna vezetés, Lucas Biglia kitűnő labdájával fordult kapura, de a 11-es pont magasságából, kissé balról centikkel a bal alsó sarok mellé lőtt. A folytatásban valamelyest visszaesett az iram, az idő múlásával egyik csapat sem akart kockáztatni. A küzdelem azonban továbbra is óriási volt a pályán, szikrázó párharcok jellemezték a meccset, és egy-egy klasszis megmozdulás után mindkét kapu előtt adódott lehetőség.

A rendes játékidőben nem bírtak egymással a csapatok, következett a kétszer 15 perces hosszabbítás. Itt először Schürrle előtt adódott lehetőség, de Romero kapus védett, majd Palacio kapott remek labdát, de ziccerben rosszul vette át azt, így oda lett a helyzet.

A hosszabbítás második félidejére mindkét csapat nagyon elfáradt, és úgy tűnt, egészen a tizenegyesrúgásokig fut a meccs. A 113. percben azonban Schürrle elfutott a bal oldalon, nagyszerűen hozta játékba Mario Götzét, aki egy nagyszerű átvétel után kissé balról a kapu bal oldalába bombázott.

Az argentinok a hátralévő néhány percben már nem tudtak újítani, így Németország 1-0-ra nyert, és megnyerte a brazíliai világbajnokságot. A németek 1954, 1974 és 1990 után negyedszer hódították el a Rimet-trófeát.

Arra, hogy a németek a 2016-os Eb-t is megnyerik, 4.50 az odds, a hollandok diadalára 10.00, a spanyolok címvédésére 6.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply