Vignjevic marad, Suljic távozna

2015. May 21. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Nebojsa Vignjevic
Öt bajnokit nyert meg az Újpest FC zsinórban az OTP Bank Ligában, a nemzetközi kupaszereplésre azonban így sincs esélye.

Az újpestiek hullámzóan szerepeltek az idény során, voltak egész jó periódusaik, de komolyabb hullámvölgyei is. A csapat jelenleg a hatodik helyen áll, és bár matematikailag még van esélye a negyedik pozíció elérésére is, az Európa Ligában egy korábbi eltiltás miatt semmi esetre sem indulhat a gárda.

Nebojsa Vignjevic vezetőedző szerint ez nem is baj, mert a jelenlegi kerettel még nem tudná méltóképpen képviselni az országot a csapat.

“Már tavaly, a kupagyőzelem után is elmondtam, nem vagyunk készen arra, hogy a magyar futballra, illetve az Újpestre nézve kedvező képet alakítsunk ki az Európa-ligában szerepelve. Azt pedig nem szeretném, ha nem tudnánk méltóképp képviselni az országot és ezt a patinás klubot. Ez a csapat sincs még készen a feladatra, még ha egy év alatt láthatóan fejlődött is a futballunk. Azt várom, hogy játsszuk, és ne csaljuk a futballt, bárhol is lépjünk pályára” – fogalmazott a Nemzeti Sportnak nyilatkozva a szakember, aki megerősítette: marad Újpesten a következő idényre is, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megerősítse a keretet.

Az viszont biztosnak látszik, hogy az újpestiek egyik legjobbja, Asmir Suljic nem marad a Megyeri úton. A bosnyák játékos elmondta: jól érzi magát Újpesten, de szeretne bekerülni a válogatottba, ehhez pedig az kell, hogy komolyabb csapatban is megállja a helyét.

Az Újpest szombaton a Puskás Akadémia otthonában folytathatja jó sorozatát. A hazai győzelemre 2/1 az odds, a döntetlenre 11/5, a lila-fehérek diadalára 7/5 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply