by

Vasiljevic távozott Újpestről

2015. April 16. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Dusan Vasiljevic az elmúlt másfél évben alapembere, sőt vezére volt az Újpest FC-nek, de mostanra nagyot változott a világ: elveszítette vezetőedzője bizalmát, ezért távoznia kellett a klubtól.

Nebojsa Vignjevic

Vasiljevic az előző idényben 29 bajnokin játszott kezdőként az Újpest FC-ben, és középpályás létére nyolc gólt is szerzett az OTP Bank Ligában, emellett – hét meccsen négy gólt szerezve – Magyar Kupa-győzelemre vezette a lila-fehéreket. Az őszi szezonban is élvezte a szakmai stáb bizalmát, de az utóbbi hetekben elvesztette addig stabil helyét a csapatban, előbb a cserepadra szorult, majd Nebojsa Vignjevic vezetőedző már nem is nevezte keretébe.

Ezek után nem számított meglepetésnek, hogy az Újpest bejelentette: szerződést bontott a középpályással.

“Borzasztóan szenvedtem, hogy nem játszhatok a derbin, hogy nem lehetek a csapattal. Ezt sohasem bocsátom meg Nebojsa Vignjevicsnek! Nem titok, az edző miatt távozom a Megyeri útról. Amint mondtam, sok butaság látott napvilágot mostanság, de a valóságnak csak az felel meg, hogy konfliktusba keveredtem vele” – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban Vasiljevic.

Az Újpestnek Vasiljevic ügyén kívül is van gondja bőven, ugyanis a csapat idén még nem tudott bajnokit nyerni, hat mérkőzésen a mérlege két döntetlen és négy vereség, múlt héten a Ferencváros otthonában kapott ki 2-0-ra.

A következő fordulóban otthon lép pályára a Vignjevic együttese, az ellenfél az előző négy fordulóban mindössze egy pontot szerző, és már kieső helyen álló Lombard Pápa lesz. Az Újpest győzelmére 3/10 az odds, a döntetlenre 4/1, a Pápa sikerére 10/1 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply