by

Van Gaal nem várt ilyen sikert

2014. June 14. Saturday in Hírek, Világbajnokság 2014

Van Gaal

Világbajnoki címvédőt sohasem vertek még meg annyira, mint a brazíliai labdarúgó-vb harmadik meccsén: Spanyolország 5-1-re kikapott Hollandiától, és még mélyebbről kell felállnia, mint négy éve. A csapat Eb-címvédőként 2010-ben egy Svájc elleni 0-1-gyel nyitott, és végül aranyérmes lett, ezúttal nehezebb dolga lesz Vicente del Bosque együttesének.

Pedig minden jól indult, igaz, egy kétes ítélettel, a Diego Costa esésért megítélt, és Xabi Alonso által értékesített büntetővel szerzett vezetést Spanyolország, de még az első félidő végén Robin van Persie gyönyörű fejessel egyenlített.

A második félidőben aztán váratlanul összeomlottak a spanyolok, Van Persie és Arjen Robben duplázott, Stefan de Vrij is betalált, a hollandok végül 5-1-re nyertek. Aktuális címvédő eddig három gólnál jobban sohasem kapott ki, mindkétszer a franciák győztek ennyire: 1958-ban az NSZK ellen 6-3-ra, illetve az 1998-as döntőben 3-0-ra a brazilok ellen.

“Nem vártam, hogy ilyen eredményt érünk el. Sőt a spanyolok vezető gólja után a legrosszabbtól tartottam” – nyilatkozta a hollandok szakvezetője, Louis van Gaal a lefújás után. “Volt egy olyan érzésem, hogy ezt a meccset már elrontottuk, már azon töprengtem, mit fogok csinálni a szünetben. Eldöntöttem, hogy visszaállunk a 4-3-3-as rendszerre, amikor Robin van Persie egyenlített.”

Van Gaal elárulta, a jó kezdet mit sem ér, ha a válogatott szerdán nem nyer Ausztrália ellen. A hollandok sikerére 1.25 az odds, a döntetlenre 6.50, míg Ausztrália győzelmére 15.00 szorzóval lehet fogadni.

A spanyolok edzője, Vicente del Bosque visszafogottan nyilatkozott, de nem temette játékosait. “Kikaptunk, de ilyen a sport. El kell fogadnunk a vereséget, ellenfelünk sokkal jobb volt, ment előre, mi pedig visszafogottan játszottunk. Nincs baj, megyünk tovább, és nyerni akarunk Chile ellen” – jegyezte meg.

A csoport másik mérkőzésén Chile 3-1-re verte Ausztráliát.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply