by

Uzoma: Már minden meccs bajnoki döntő

2015. April 11. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Eke UzomaA kiesés elől menekülő Pécs labdarúgócsapata a dobogós álmait talán még fel nem adó Pakshoz látogat az NB I 23. fordulójában szombaton.

 

A paksiak 10 győzelemmel, 7 döntetlennel és csupán 5 vereséggel 37 ponttal az ötödik helyen állnak a tabellán, míg a Pécs 4 győzelemmel, 6 döntetlennel és 12 vereséggel 18 ponttal a 14. pozícióban tanyázik, azonos pontszámmal a 15., kieső helyen álló Lombard Pápával, így a pécsiek számára égetően fontosak a pontok.

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője is ezt emelte ki, szerinte a pécsiek jól erősítettek a télen, és azért is veszélyesek, mert minden meccs létkérdés a számukra. “Tavasszal ennek szellemében futballoztak eddig is, és most sem várhatunk mást tőlük. Bizonyára mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy pontot tudjanak elvinni tőlünk. Ez az oka annak, hogy ismét nehéz mérkőzés áll előttünk. Természetesen nekünk is megvannak a terveink, amikhez további pontokat kell gyűjtenünk. Egyébként sem, de hazai pályán pláne nem lehet más a cél, mint a győzelem” – fogalmazott Csertői Aurél.

Egyelőre nem tudni, hogy Eke Uzoma tudja-e vállalni a játékot a pécsieknél. A hátvéd a Debrecen ellen sérült meg, amikor Ibrahim Sidibe eltalálta őt a labdával, azonnal le kellett jönnie a pályáról. “Jobban vagyok, de még mindig fáj egy kicsit. Nem tehetek mást, összeszorított foggal, de dolgozom tovább. Hiszek a mielőbbi felépülésemben, mert napról napra jobban vagyok, azért imádkozom, hogy az edzőnk szombaton is számíthasson a játékomra” – nyilatkozta Uzoma.
A légiós továbbá elmondta, hogy az utóbbi fordulókban a kihagyott helyzetek miatt van némi hiányérzete. Hozzátette: mivel mindannyian tisztában vannak a tét nagyságával, ezért nekik minden mérkőzés bajnoki döntővel ér fel, így a Paks elleni csata is.

A szombati bajnokin a hazai pályán játszó Paks győzelmére 1.90, a döntetlenre 3.50, a Pécs sikerére pedig 3.80 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply