Ugrai a Fradiba igazolt

2014. February 22. Saturday in Hírek, Magyar kupa

A Ferencváros szerződtette a Haladás fiatal csatárát, Ugrai Rolandot. Az U19-es és az U21-es válogatottban is szerepelt támadó csütörtökön három évre írt alá a Fradihoz.
Gyömbér Gábor

A Ferencváros éppen a Haladáshoz látogat szombaton.

Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának télen érkezett vezetőedzője miután megismerte a keretet, közölte, hogy egy kapusra, egy középhátvédre és egy befejező csatárra mindenképp szüksége van, a német szakember mindet megkapta. A kapuba érkezett Pécsről Dibusz Dénes, a védelembe kölcsönben a Werder Brementől a horvát Mateo Pavlovic, a héten pedig Ugrai Roland is aláírt a zöld-fehérekhez.

A Szombathelyi Haladás 21 éves csatára három évre kötelezte el magát az Üllői útra, ő a magyar NB I legfiatalabb gólszerzője, 17 éves sem volt, amikor már betalált a bajnokságban. A békéscsabai születésű, de a Haladásban nevelkedő csatár 48 meccsen 7 gólt szerzett az NB I-ben.

Ugrai Roland gyerekkora óta Ferencváros-szurkoló, így elmondása szerint teljesült élete álma azzal, hogy az FTC-be igazolt.

“Január elején hallottam először a Fradi érdeklődéséről, és nagyon örültem neki, hiszen patinás klubról van szó. Gyors, dinamikus játékosnak vallom magam, technikásnak, aki szeret gólt lőni. Azt gondolom, most két lépcsőfokot ugrottam, hiszen az volt a gyermekkori álmom, hogy a Ferencvárosban játsszak. Nekem valóban ez volt a kedvenc csapatom. Mindent meg szerettem volna tenni, hogy ide kerüljek, és ez szerencsére sikerült is. Négy-öt éves korom óta Fradi-drukker vagyok, akkor kezdtem el nézni a meccseket is. Bajnoki címet szeretnék nyerni, lehetőleg már az idén, bár tudom, hogy ez nem lesz egyszerű, de a következő szezonban ez lesz a legfontosabb célunk” – mondta Ugrai Roland.

A Ferencváros szombaton pont a Haladáshoz látogat a Ligakupában, a hazaiak győzelmére 2.40 az odds, a döntetlenre 3.40, a Fradi sikerére pedig 2.60 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply