You are browsing the archive for Dzsudzsák Archives - Page 4 of 5 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Négy győzelem, két döntetlen, három vereség az idei mérleg

2014. November 19. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott

Négyszer győzött, kétszer döntetlent ért el, háromszor pedig vereséget szenvedett idén a magyar labdarúgó-válogatott.

 

A nemzeti csapat ez évi első öt meccsén Pintér Attila irányította a szakmai munkát. Vele 50 százalékos teljesítményt nyújtott az együttes, két győzelem, egy döntetlen és két vereség volt a mérleg, ám egyetlen, az Észak-Írország elleni tétmérkőzését elbukta a gárda szeptemberben, Pintért pedig a hazai szövetség ezt követően menesztette.

Az év utolsó négy találkozóján Dárdai Pál vezette a válogatottat, s a három Európa-bajnoki selejtezőjéből kettőt, a feröeriek és a finnek ellenit megnyerte a csapat, egyet pedig – a románokkal szemben idegenben – döntetlennel zárt.

Az idei esztendő zárótalálkozóján, az Oroszország elleni felkészülési meccsen 2-1-es vereséget szenvedett a válogatott.

Read the rest of this entry →

by

Sok a probléma az oroszoknál

2014. November 18. Tuesday in Hírek, Magyar válogatott

Dzsudzsák Balázs
Dzsudzsák Balázs szerint sok a probléma a keddi ellenfélnél, az orosz válogatottnál, Dárdai Pál szövetségi kapitány pedig elmondta, hogy kétfajta felállást fog kipróbálni a felkészülési meccsen.

 

A magyar válogatott a finnek elleni győzelem után az idén az utolsó mérkőzését játssza kedden este, amikor Oroszország ellen lép pályára a Ferencváros stadionjában. Dárdai Pál szövetségi kapitány elmondta, hogy szeretne minél több játékosnak lehetőséget adni. Előre eldöntik, hogy ki hány percet játszik, Kovács István például biztosan kezdeni fog Gera Zoltán helyén, akinek pihenőt ad Dárdai. A kapitány a finnek ellen kényszerből kipróbálta Forró Gyulát a védelemben, akit senki nem javasolt neki korábban.

Read the rest of this entry →

by

Dárdai: Az év meccse következik

2014. November 12. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dzsudzsák Balázs
Dárdai Pál biztos benne, hogy lesznek eseménytelen percei a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőnek, de a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az eredmény számít.

 

A magyar válogatott szerdán már teljes létszámban készült a pénteki, Finnország elleni mérkőzésre, az edzősen a pontrúgások gyakorlása volt terítéken. A csapat csütörtökön már a mérkőzés helyszínén, vagyis a Groupama Arénában edz.

Read the rest of this entry →

by

Dzsudzsákék és Gulácsiék továbbjuthatnak

2014. November 5. Wednesday in Hírek, UEFA Európa Liga

A magyar válogatott Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo Moszkva a portugál Estoril, míg a kapus Gulácsi Pétert is soraiban tudó Red Bull Salzburg a horvát Dinamo Zagreb ellen folytatja szereplését csütörtökön a labdarúgó Európa Liga csoportkörének negyedik fordulójában.

 

Dzsudzsákék százszázalékos teljesítménnyel vezetik az E csoportot, s ha ezúttal is diadalmaskodnak, akkor bejutnak a legjobb 32 közé. Gulácsi együttese ugyancsak vezeti a saját négyesét, és ha győz a horvát fővárosban, szintén továbblép.

A címvédő Sevilla a belga Standard Liege együttesét fogadja.

………………………

skt \ spi \ sag

MTI 2014. november 5., szerda 9:26

by

Dzsudzsák csapattársát akarja a Napoli

2014. October 26. Sunday in Egyéb, Hírek

Christopher Samba
Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Napoli a téli átigazolási időszakban ajánlatot fog tenni Christopher Sambáért, az orosz Premjer Ligában vitézkedő Dinamo Moszkva játékosáért.

 

A rutinos védő remek teljesítményt nyújt a pályán, az Európa Ligában például még veretlen a csapata, köszönhetően a hátsó alakzat magabiztosságának. Ezzel szemben a Napoli nem teljesít valami acélosan, Rafa Benítez ennek érdekében pedig már a januárban kész megerősíteni a csapatot. A kisebb reformot a védelemmel kezdené az 54 éves szakember, kiszemeltje pedig a komoly angliai tapasztalattal is rendelkező Samba.

Read the rest of this entry →

by

Fizetésemeléssel marasztalná Dzsudzsákot a Dinamo Moszkva

2014. October 17. Friday in Egyéb, Hírek

Jelentős fizetésemeléssel szeretné maradásra bírni Dzsudzsák Balázst, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát klubja, az orosz Dinamo Moszkva.

 

Orosz hírportálok csütörtökön számoltak be arról, hogy a fővárosi egyesület vezetői a közeljövőben tesznek majd ajánlatot a 27 éves szélsőnek, aki ha meghosszabbítja jövő decemberben lejáró szerződését, akkor a jelenlegi 2,5 millió euróról (771 millió forint) 3,2 millió euróra (987 millió forint) emelkedne a bére.

Amennyiben Dzsudzsák elfogadja az ajánlatot, akkor csatlakozhat a klub legjobban fizetett játékosaihoz: Alekszander Kokorin, Igor Gyenyiszov és Jurij Zsirkov fizetése 4 millió euró körül mozog, míg Kevin Kuranyi 5,8 millió eurót keres.

……

sgg \ sgj \ kho

MTI 2014. október 16., csütörtök 18:02

by

Dárdai a finn meccs után foglalkozik a jövőjével

2014. October 15. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dárdai Pál szövetségi kapitány csak novemberben beszél az esetleges folytatásról feleségével, amennyiben irányításával a magyar labdarúgó-válogatott eléri kitűzött célját, azaz a következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén legyőzi a finneket.

“A minimálisan megfogalmazott célt, a négy pontot megszereztük. Egy jó második félidőt produkáltunk Bukarestben és kilencven percet szenvedtünk Feröer-szigeteken, így halál nyugodtan készülhetünk a finnek elleni hazai meccsre” – mondta a szerdai hazaérkezést követően tartott sajtótájékoztatón a szakvezető.

A 38 éves szakember kijelentette, továbbra is garantálja a finnek elleni sikert, mert ha a közönség és a csapat egymásra talál, nem tudja elképzelni, hogy ne nyerjen a nemzeti együttes a Groupama Arénában.

A feröeri találkozóra kitérve úgy fogalmazott, hogy a csapat küzdött-hajtott, de nem volt játék. Mint mondta, ebben neki is van szerepe, mert lehet, hogy eredményesebb lett volna az együttes, ha fáradtan is, de több olyan játékos lép pályára, aki Bukarestben is futballozott. Indoklásként azt említette, hogy ők egy heti munkával a hátuk mögött összeszokottabbak lettek volna.

Read the rest of this entry →

by

Vasárnap regenerálódott Dárdai válogatottja

2014. October 13. Monday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dzsudzsák Balázs
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 1-1-es döntetlent játszott Románia ellen Európa-bajnoki selejtezőn, Dárdai Pál csapata vasárnap pihent, és elutazott a keddi találkozó színhelyére.

 

A magyar válogatott az első félidő végén került hátrányba, Raul Rusescu egy gyors támadás végén a 44. percben vette be Király Gábor kapuját. A mieink a második félidőben egy remekbeszabott szabadrúgással egyenlítettek, Dzsudzsák Balázs a 82. percben ballal csavart a jobb felsőbe. A magyar válogatott 1972-ben szerzett gólt utoljára Romániában, pontot pedig több mint harminc év után szereztünk idegenben a román válogatott ellen, 1981-ben gólnélküli döntetlent játszottunk Bukarestben.

Read the rest of this entry →

by

Dárdai: nincs veszélyérzetem

2014. October 10. Friday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az elutazás előtt közvetlenül azt mondta, nincs benne veszélyérzet a szombati, romániai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt.

“Meg vagyok elégedve, jól dolgoztak a fiúk, jobban is, mint vártam, ezért is vagyok rendkívül nyugodt” – jelentette ki a 38 éves szakvezető pénteken délelőtt, a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, jól sikerült a csapat fizikális és mentális felkészítése is, így nem lehet kifogás majd a meccset illetően.

Dárdai a kezdő tizeneggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a keretben két játékosnak kisebb sérülése van, ami befolyásolhatja a döntését, de azt nem kívánta elárulni, kikről van szó. Ugyanakkor az M1 Ma Reggel című műsorában korábban úgy nyilatkozott: Stieber Zoltán és Korcsmár Zsolt a csütörtöki edzésen megsérült.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint sikerült-e elérnie, hogy megakadályozza a játékosok túlpörgését, az edzői pályafutása első válogatott meccsére készülő szakember úgy felelt, hogy szerdán meg kellett szakítani a tréninget a túlzott rohanás miatt. Megjegyezte, sokkal nehezebb a túlmotivált játékosokat visszafogni, mint egy futballistát “rugdosni”, hogy dolgozzon nagyobb elánnal.

Read the rest of this entry →

by

Vereséggel kezdett Pintér válogatottja

2014. September 8. Monday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dzsudzsák Balázs
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-1-re kikapott Észak-Írországtól, Pintér Attila szövetségi kapitány szerint ki kell elemezni a vereséghez vezető hibákat.

 

Megkezdte szereplését a magyar válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezőiben. Pintér Attila csapata a gyenge felkészülési meccsek után mindenképpen győzni szeretett volna, ám az ötlettelen gárda hiába szerzett vezetést hazai pályán, a hajrában kapott két góllal végül kikapott.

Read the rest of this entry →