by

Dzsudzsák csapattársát akarja a Napoli

2014. October 26. Sunday in Egyéb, Hírek

Christopher Samba
Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Napoli a téli átigazolási időszakban ajánlatot fog tenni Christopher Sambáért, az orosz Premjer Ligában vitézkedő Dinamo Moszkva játékosáért.

 

A rutinos védő remek teljesítményt nyújt a pályán, az Európa Ligában például még veretlen a csapata, köszönhetően a hátsó alakzat magabiztosságának. Ezzel szemben a Napoli nem teljesít valami acélosan, Rafa Benítez ennek érdekében pedig már a januárban kész megerősíteni a csapatot. A kisebb reformot a védelemmel kezdené az 54 éves szakember, kiszemeltje pedig a komoly angliai tapasztalattal is rendelkező Samba.

A 30 éves játékos szerződése a nyáron jár le a Dinamóval, így ha a moszkvaiak el akarják adni, akkor még idén januárban kell túltenniük rajta. Arról egyelőre semmit nem tudni, hogy a felek tárgyalnának-e az esetleges szerződéshosszabbításról, viszont az olasz lapok szerint a Napoli már játékos-megfigyelőket is küldött a Dinamo meccseire.

A kék-fehér mezesek hétfőn bajnoki meccset játszanak, ellenfelük a Rubin Kazany lesz a 11. forduló keretein belül. A két csapat között három pont különbség van Dzsudzsák Balázsék javára, ráadásul még egy meccsel kevesebbet is játszottak. A Dinamo pillanatnyilag negyedik a tabellán, de egy siker esetén már dobogós pozícióban várhatná a folytatást.

Mindkét csapat jó formában van, de a papírforma szerint Dinamo-győzelem fog születni, bukmékereink is a hazaiak győzelmét prognosztizálják.

A Dinamo Moszkva sikerét 1.65 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.60, a vendég Rubin Kazany győzelmére pedig 5.50 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply