You are browsing the archive for Dzsudzsák Archives - Page 5 of 5 - Elit Sportfogadók Klubja.

by

Gera nem játszhat

2014. September 6. Saturday in Hírek, Magyar válogatott

Gera Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya kisebb sérülés miatt nem léphet pályára vasárnap az északírek elleni 18 órakor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Pintér Attila szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Ferencváros támadója, aki két év után, hazai környezetben térhetett volna vissza a nemzeti csapatba, az egyik edzésen szenvedett kisebb sérülést, amely nem túl komoly ugyan, de “ha ma kellene játszania, akkor nem tudna”. Hozzátette, mivel a mérkőzésre délig kellett húsz futballistát benevezni, így a 35 éves játékos nem került be.

“A legjobbat reméljük, de a legnehezebbre számítunk” – nyilatkozta a szakember hozzátéve, hogy a fejében összeállt a kezdőcsapat. A tréner elmondta, nagyon nehéz találkozóra számít, az északírek keretében ugyanis hét olyan futballista van, aki az angol Premier League-ben szerepel, ráadásul ez a gárda a világbajnokság előtt megnehezítette a vb-n egyaránt nyolcaddöntőbe jutott chileiek és uruguayiak dolgát is, előbbitől 2-0-ra, utóbbitól pedig csak 1-0-ra kapott ki.

Pintér Attila arra kéri a szurkolókat, türelmesek legyenek a csapattal és adott esetben a nehéz pillanatokban is bíztassák az együttest, mert akkor gyorsabban átvészelik ezeket az időszakokat.

Read the rest of this entry →

by

Dzsudzsák: jogos elvárás, hogy kijussunk az Eb-re

2014. September 1. Monday in Hírek, Magyar válogatott

Dzsudzsák Balázs szerint jogos elvárás, hogy a 2016-os, megemelt létszámú, 24 csapatos Európa-bajnokságra kijusson a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap Észak-Írország ellen kezdi meg a selejtezősorozatot.

 

“Most ez megint nagy szó lesz, de most vagy soha. Ebben a létszámban igenis ott kell lennie a magyar futballnak” – jelentette ki a telki edzőközpontban hétfőn tartott sajtótájékoztatón a Dinamo Moszkva szélsője, aki azzal viszont nem kívánt foglalkozni, hogy hány pontra lenne szükség az első két, biztos részvételt jelentő helyhez, illetve a pótselejtezőt érő harmadik pozícióhoz. Hozzátette, most kizárólag az a fontos, hogy az első meccsen nyerjenek.

A válogatott összetételéről úgy nyilatkozott, hogy a korábbiakhoz képest több a magyar élvonalban szereplő futballista, ugyanakkor az mindenképpen előnyös, hogy olyan játékosok alkotják a keretet, akik rendre pályára lépnek klubcsapataikban. Kiemelte, hogy örül az olyan tapasztalt és rutinos társak visszatérésének, mint Juhász Roland vagy Gera Zoltán. Dzsudzsák újságírói kérdésre válaszolva a keretből kimaradt Szalai Ádámról azt mondta, hiányolja a Hoffenheim csatárát, és reméli, hamarosan ő is a csapat tagja lesz.

Pintér Attila szövetségi kapitány kifejtette, amíg ő a szakvezető, addig minden meccsen a győzelem célja a nemzeti együttesnek, így most is az. Megjegyezte, fejében gyakorlatilag már összeállt a kezdőcsapat, csak két poszton gondolkodik.

Read the rest of this entry →

by

Dzsudzsák ismét Eindhovenben játszhat

2014. August 29. Friday in Hírek, UEFA Európa Liga

Dzsudzsák Balázs
Két magyar érdekeltségű csapatért is lehetett szorítani a labdarúgó Európa Liga csoportkörének monacói sorsolásán. A Salzburg hiába nyert hazai pályán 2-1-re a Malmö ellen, a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját 3-0-ra elbukta, így Gulácsi Péterék visszaestek az Európa Ligába.

 

Az osztrák bajnok felemás csoportba került, hiszen a román Astra Giurgiu, illetve a horvát Dinamo Zagreb abszolút verhető, de nem biztos, hogy félni kellene a Celtictől, a skótok ugyanis a lengyel Legia után a szlovén Maribortól is kikaptak a BL-ben.

Read the rest of this entry →