by

Dárdai: Az év meccse következik

2014. November 12. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Dzsudzsák Balázs
Dárdai Pál biztos benne, hogy lesznek eseménytelen percei a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőnek, de a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az eredmény számít.

 

A magyar válogatott szerdán már teljes létszámban készült a pénteki, Finnország elleni mérkőzésre, az edzősen a pontrúgások gyakorlása volt terítéken. A csapat csütörtökön már a mérkőzés helyszínén, vagyis a Groupama Arénában edz.

Dárdai Pál szerdán az MLSZ TV-nek elmondta, hogy pénteken a legjobb állapotban lévő játékosokra fog támaszkodni, de már most fejtörést okoz, hogy Elek Ákos, És Kádár Tamás eddig nem tudott teljes intenzitással edzeni.

“Előfordulhat, hogy eseménytelen lesz a mérkőzés. Nem fogom hagyni, hogy butaságot csináljon a csapat, mert a finnek nagyon jól passzolnak, azt szeretnék, hogy kijöjjünk hátulról, és ha területet hagynánk nekik, akkor nem lenne egyszerű levédekezni a támadásaikat. Előfordulhat, hogy sokáig lesz várakozó a “történet”. Ez nem szép, nem jó nézni, de nem szeretném, ha ebből türelmetlenség alakulna ki” – fogalmazott Dárdai Pál az MLSZ TV-nek adott interjújában, majd hozzátette: ez szerinte az év mérkőzése lesz, és a válogatott csak a szurkolókkal együtt tud jó eredményt elérni.

A magyar válogatott még Pintér Attila vezetésével az északírek elleni vereséggel kezdte az Eb-selejtezőt, majd döntetlent játszott Romániában és 1-0-s győzelemmel megszerezte a három pontot a Feröer-szigetek ellen. Dárdai válogatottja így negyedik az F csoportban, míg pénteki ellenfelünk, szintén négy ponttal harmadik.

A magyar győzelem oddsa 2.20, a döntetlenre 3.20, a finnek sikerére 3.40 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply