by

Szuperkupa – A Debrecennek jó főpróba az Újpest elleni meccs

2014. July 10. Thursday in Egyéb, Hírek

A Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debrecennek jó főpróba lehet pénteken az Újpest elleni labdarúgó Szuperkupa-mérkőzés.

“Ez lesz az első tétmérkőzésünk az új szezonban és szeretnénk jól teljesíteni” – mondta a hajdúsági klub honlapján Bódi Ádám, aki szerint nemcsak azért fontos a találkozó, hogy hatodszor is elhódítsák a trófeát, hanem tulajdonképpen a keddi, Cliftonville elleni BL-selejtező főpróbája lesz a meccs.

A középpályás kifejtette, jó iramú, küzdelmes mérkőzésre számít a fővárosi riválissal szemben, mivel általában ilyen találkozókat vívnak a lila-fehérekkel.

A bajnoki címvédő DVSC a BL-selejtező 2. fordulójára, az észak-írországi első felvonásra koncentrál, az Újpest Magyar Kupa-győzelme ellenére azonban lemaradt a nemzetközi kupaindulásról, mivel a licencjog bajnokság közbeni átruházása miatt nem kapott indulási engedélyt.

Nem jó előjel a fővárosiak számára, hogy egyik legjobbjuk, Kabát Péter sérült, így valószínűleg kihagyja az összecsapást, ahogy az egyik új szerzemény, a belga Jérémy Serwy is. Utóbbi szárkapocscsont zúzódást szenvedett a szombati felkészülési találkozón.

Az Újpest harmadszor hódíthatja el a Szuperkupát, legutóbb 2002-ben diadalmaskodott.

A Szuperkupa-mérkőzés pénteken 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

sgj \ sgg \ sag

MTI 2014. július 10., csütörtök 9:00

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply