by

Születésnap – Nagy László 65 éves

2014. October 20. Monday in Egyéb, Hírek

Kedden ünnepli 65. születésnapját Nagy László olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpest 25-szörös válogatott játékosa.

“Élem a nyugdíjasok életét, igazából már nem is nagyon szeretnék belefolyni a futballba, nem akarok még egyszer infarktussal leesni a kispadról” – mondta az MTI-nek Nagy László, utalva arra, hogy 2004-ben szívinfarktust kapott.

Nagy László 1962-ben Fonyódon kezdett el futballozni. Három évvel később került az Újpesti Dózsához, amelyet játékosként egészen 1983-ig erősített, így az újpesti klubtörténet legeredményesebb időszakának volt részese.

“Azt gondolom, labdarúgóként mindent elértem, amit lehetett, kilencszer nyertem bajnoki címet és ötször Magyar Kupát, játszottam a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, a Vásárvárosok Kupájában pedig másodikok lettünk” – tette hozzá a szakember, aki játékos- és edzői hitvallásával kapcsolatban is úgy fogalmazott: a célja az volt, hogy szórakoztassa az embereket és becsalogassa a nézőket a stadionokba.
Nagy László a válogatottban a mexikói olimpián mutatkozott be, amelyen az együttessel aranyérmet nyert, majd játszott az 1978-as argentínai világbajnokságon is.

“A huszonöt válogatottságomat tíz év alatt gyűjtöttem össze, ennyi idő alatt ez elég kevés, ugyanakkor abban az időszakban sokkal több volt a tehetség, még az Újpestbe is nehéz volt bekerülni. A világbajnokságon is úgy tudtam szóhoz jutni, hogy nem sokkal a torna előtt Várady Béla megsérült” – emlékezett vissza.

Magyarországon egyedül az Újpestben futballozott az élvonalban. Elmondása szerint csak azt sajnálja kicsit, hogy pályafutása legvégén, 34 évesen adatott meg neki, hogy külföldön is kipróbálja magát. A svájci másodosztályban szereplő Locarno együttesében játszott egy évet.

Edzőként számos csapat kispadján megfordult, a lila-fehéreket 1996 és 1997 között irányította, utóbbi évben már a negyedik fordulóban menesztették posztjáról, majd a gárda a szezon végén bajnoki címet ünnepelt.

“Sajnos, ha valahol a tűz közelébe kerültem, azonnal kirúgtak” – fogalmazott.

“Egész életemben a futball és a család volt számomra a két legfontosabb dolog” – tette hozzá a lila-fehér drukkerek egyik nagy kedvence, aki legutóbb a Salgótarjánnál volt szakmai igazgató.

sgg \ sjk \ sag

MTI 2014. október 20., hétfő 15:42

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply