by

Szivics büszke a csapatára

2014. August 8. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Tomislav Sivic
A DVTK csütörtökön lejátszotta az orosz FK Krasznodar elleni Európa Liga-mérkőzés visszavágóját, és a hazai meccshez hasonlóan sima vereséget szenvedett.

 

A diósgyőriek az Európa Liga előző selejtezőkörében szép eredményt értek el azzal, hogy búcsúztatni tudták a bolgár Liteksz Lovecs együttesét, ezután azonban egy még nehezebb riválist kaptak a sorozatban, az orosz Krasznodart. Az oroszok nagyságrendekkel több pénzből gazdálkodnak, mint a Loki, nagyszerű légiósokkal rendelkeznek, így nem volt meglepetés, hogy múlt héten magabiztosan, 5-1-re győztek a miskolci találkozón.

A visszavágóra a DVTK-nak csak matematikai esélye maradt, és nem is tudott csodát tenni, az idegenbeli összecsapáson 3-0-ás vereséget szenvedett. A Krasznodar így kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel jutott a sorozat play off körébe.

Az oroszországi meccs után Tomiszlav Szivics vezetőedző nem neheztelt játékosaira, sőt, kijelentette: büszke arra, hogy idáig eljutott együttese.

“Büszke vagyok a csapatomra, mert egy nagyon erős csapat ellen játszottunk, amely jelenleg sokkal jobb nálunk. A jelenlegi maximumunkat nyújtottuk és egy jó mérkőzést játszottunk. Sajnos ma este nem lőttünk gólt, de megvoltak a lehetőségeink, valóban fociztunk, nem csak védekeztünk. Sok sikert kívánok az FC Krasznodar csapatának a jövőben. Számunkra véget ért az Európa Liga, de boldogok vagyunk, hogy eljutottunk idáig, amit nem sokan hittek a rajtnál” – mondta Szivics.

A DVTK a bajnokságban két forduló után négy pontot gyűjtött, vasárnap a Haladás ellen gyarapíthatja pontjai számát hazai pályán. A miskolciak győzelmére 1.95 az odds, a döntetlenre 3.50, a Haladás diadalára 3.75 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply