Szép bemutatkozást szeretne az új Watford-edző

2014. September 13. Saturday in Angol Championship, Hírek

Tözsér Dániel
Szombaton rangadót rendeznek Dél-Londonban, a még veretlen Charlton a második helyen álló Watford gárdáját fogadja.

 

A Watford jól kezdte az idényt, öt forduló után négy győzelemmel és egy vereséggel áll a tabella második helyén. A remek rajt ellenére a klub vezetése edzőt váltott, a távozó szakvezető, az olasz Giuseppe Sannino helyére egy másik külföldi tréner, a spanyol Oscar Garcia érkezett. Sanninónak azért kellett távoznia, mert kapcsolata megromlott a játékosokkal és a vezetőkkel is, állítólag azért, mert olyan taktikát erőltetett a csapatnál, amihez az angol másodosztályban szereplő futballisták nem voltak hozzászokva.

A helyére kinevezett Oscar Garcia nehéz meccsel mutatkozik be, az öt forduló után veretlenül (két győzelem, három döntetlen) a hatodik helyen álló Charlton otthonában lép pályára az együttes. Mindkét fél feljutási terveket szövöget, így igazi rangadót játszanak egymás ellen.

“Szeretnénk három ponttal hazatérni a Charlton otthonából. Tudom, hogy rengeteg szurkoló kísér el bennünket Londonba, bízom benne, hogy jó élményekkel térnek majd haza a meccs után. A Charlton jól kezdett, még veretlen, remélem, ez szombat este már nem lesz elmondható róla. Jól kezdtünk, de nagyon hosszú a bajnokság, az a feladatunk, hogy ezt a jó formát minél tovább fenntartsuk. Tavaly is hasonlóan kezdtünk az idény elején, végül mégis a túlélésért kellett küzdenünk, most viszont más forgatókönyvet szeretnénk” – jelentette ki Garcia.

A Charlton hazai diadalára 3.00 a szorzó, a döntetlenre 3.40, a Watford győzelmére 2.50 odds mellett lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply