by

Solskjaernek mennie kellett Cardiffból

2014. September 20. Saturday in Angol Championship, Hírek

Ole Gunnar Solskjaer
A Cardiff City vezetősége csütörtökön bejelentette, hogy a csapat gyenge szereplése miatt megvált Ole Gunnar Solskjaer vezetőedzőtől.

 

Solskjaert az előző idény közepén nagy reményekkel szerződtette a Cardiff, a fiatal norvég szakember azonban nem tudta megmenteni a walesi együttest a Premiershipből való kieséstől. A vezetőség ennek ellenére az új idényre is bizalmat szavazott neki, az első fordulók azonban gyengén sikerültek, a Cardiff hét kör után csak a 17. helyen áll a bajnokságban két győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel. Kedden a Middlesbrough-tól kapott ki hazai pályán a csapat, ez a vereség volt az utolsó csepp a pohárban.

Vincent Tan klubtulajdonos elmondta: még a kieséssel végződő előző szezon után is bízott a norvég szakemberben, de a mostani eredmények azt mondatták vele, váltani kell.

“Amikor szerződtettük Olét, hittünk benne, hogy vele kiharcolhatjuk a bennmaradást az élvonalban. Sajnos ez nem valósult meg, a kiesés ellenére sokan javasolták, hogy váljunk meg tőle, de úgy döntöttem, hogy a következő idényben vele megyünk tovább. Sajnos az eredmények nem igazolták ezt a döntést, ezért Ole benyújtotta lemondását, én pedig elfogadtam azt” – mondta Tan, hozzátéve, hogy becsületes, keményen dolgozó edzőt ismert meg Solskjaerben, de az eredmények ellene szóltak.

Solsjkaer is reagált röviden a távozásra, és elmondta, hogy más filozófiát vallott a tulajdonossal, ezért a legjobb döntés az elválás volt.

Átmenetileg Danny Gabbidon játékosedző és Scott Young utánpótlásedző kapta meg a csapat irányítását, a hétvégi, Derby elleni idegenbeli meccsen ők állítják össze az együttest. A Derby három győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel a hetedik a tabellán. A hazaiak győzelmére 1.75 az odds, a döntetlenre 4.00, a Cardiff vendégsikerére 5.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply