by

Sok a hiányzó a Puskás Akadémiánál

2015. April 18. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Lencse László
A Dunaújváros hazai pályán vágna vissza a Puskás Akadémiának az őszi vereségért. A felcsútiaknál több hiányzó is lesz, így Benczés Miklósnak komoly fejtörést okoz a kezdőcsapat összeállítása.

A Puskás Akadémia és a Dunaújváros tavaly ősszel játszott először egymással NB I-es bajnokit, akkor a felcsútiak hazai pályán 3-2-re nyerni tudtak úgy, hogy a vendégek a félidőben 2-0-ra vezettek, innen fordítottak Benczés Miklós fiai.

Az előző fordulóban első tavaszi győzelmét aratta a Puskás Akadémia, miután megverte a Pápát, ennek ellenére Benczés Miklós másmilyen taktikával fogja pályára küldeni a csapatot Dunaújvárosban.

“A legutóbbi fordulóban kifejezetten a Pápára felállított játékrendszerrel léptünk pályára. Dunaújvárosban más felfogásban szeretnénk játszani, de így is győzni akarunk” – fogalmazott a Puskás Akadémia vezetőedzője. A szakember azt is elárulta, hogy lesznek hiányzóik: Szélesi eltiltott, Lorentz sérült, Vaszicsku térdszalag-szakadást szenvedett, míg több játékos a korosztályos válogatottaknál van, így komoly fejtörést okoz neki az összeállítás.

Benczés hozzátette, hogy az új vezetőedző, Artner Tamás jelentős lendületet hozott a Dunaújvároshoz, amelynek Eppellel, Vaskóval, Hidvégivel, Orosszal, Nikházival és Szekeressel erős a kerete, így kiélezett mérkőzésre számít szombaton.

“Mindkét csapatnak vannak olyan játékosai a támadó zónában, akik képesek meglepetést okozni. Mindkét csapat tudja a másiknak az erényeit, és azt is, hogy milyen elképzelésekkel lehet feltörni a másik védelmét. Hogy ez taktikai csata, vagy egy olyan futball lesz, ahol a kapuk felváltva forognak veszélyben, ezt nem lehet előre tudni” – fogalmazott Benczés Miklós.

Arra, hogy a hazai pályán játszó, sereghajtó Dunaújváros megnyeri a szombati bajnokit, 9/5 a szorzó, a döntetlenre 21/10, a kilencedik pozícióban tanyázó Puskás Akadémia sikerére pedig 8/5 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply