Sno ismét keresett játékos lehet

2014. April 16. Wednesday in Egyéb, Hírek

Hosszú vegetálás után ismét remek formában játszik Evander Sno, az RKC Waalwijk korábbi utánpótlás-válogatott középpályása.

Generic2

A jelenleg 27 éves, korosztálya egyik legtehetségesebb játékosának tartott focistája évek óta nem talál képességeinek megfelelő csapatot, igaz sokszor nem is merik leigazolni egészségügy problémája miatt. Az Ajaxban nevelkedett játékos 2005-ben a NAC Breda csapatában kezdte meg profi pályafutását, majd karrierje csúcsán két szezont a Celticben (2006-2008), hármat pedig az Ajaxban töltött (2008-2011). A skótokkal kétszer volt bajnok, 2007-ben a Skót Kupát is elnyerte, míg az amszterdami együttessel 2010-11-ben lett holland bajnok.

2010 szeptemberében az Ajax-Vitesse tartalékbajnokin a pályán kapott infarktust, de az orvosok megmentették, és egy beültetett szívritmus-szabályozóval visszatérhetett. Két évvel később már a NEC Nijmegen színeiben ugyancsak infarktust kapott, de akkor a saját lábán hagyta el a pályát. Betegsége miatt azonban kockázatosnak vélik a szerződtetését, emiatt hátrált meg korábban a Genoa is. Egy éve a Ferencvárosnál is felmerült a szerződtetése, de végül a zöld-fehérek sem igazolták le.

Tavaly mindössze hét mérkőzésen játszhatott a NEC színeiben, így a nyáron váltott, és két év után visszatért a Waalwijkhoz. Eddigi 21 bajnokiján négyszer volt eredményes, csapata azonban egyelőre csak két együttest előz meg a bajnokságban, így minden bizonnyal osztályozót kell játszania majd a bennmaradásért.

“Sno nagyon népszerű, sokan érdeklődnek iránta, de számára a fő cél, hogy az első hat helyezett valamelyike szerződtesse. Tudjuk, hogy sok klub figyeli, várjuk a konkrét ajánlatokat” – nyilatkozta ügynöke, Chiel Dekker a Voetbal Internationalnek. A portál úgy tudja, hogy a középpályást szívesen szerződtetné az ADO Den Haag, a Heracles és az a PEC Zwolle, amely húsvétvasárnap az Ajax ellen játszik kupadöntőt.

Az Ajax rendes játékidőben elért győzelmére 1.36 az odds, a döntetlenre 5.00, míg a PEC Zwolle 90 perc alatt kiharcolt sikerére 7.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply