by

Saját magát is meglepte a Derby

2013. December 24. Tuesday in Angol Championship, Hírek

Steve McClaren

A Derby County 18 éve nem produkált hétmeccses hibátlan szériát, a várakozásokat felülmúló szereplés még a csapat sokat látott menedzserét is meglepte.

 

A Derby 1995-ben tudta utoljára megszakítás nélkül hét bajnokiját megnyerni, akkor Jim Smith menedzser jobbkeze az a Steve McClaren volt, aki azóta már irányította az angol válogatottat is, majd hosszú idő után visszatért a klubhoz, és jelenleg vezetőedzőként irányítja az együttest.

McClaren október elején, Nigel Clough távozása után vette át a Derby irányítását, úgy, hogy a csapat azt megelőzően egymás után háromszor kikapott, és teljesen reménytelennek tűnt, hogy utolérheti az élmezőnyt. Az edzőcsere óta viszont szárnyal a csapat, 12 bajnokijából csak egyet vesztett el, és parádés sorozatának köszönhetően már csak három pont a lemaradása az éllovastól.

“Ha az első meccsemen a szünetben, az ellenfél 4-1-es vezetésénél valaki azt mondja, hogy karácsonykor egy hétmeccses veretlenségi sorozat után, két ponttal leszünk lemaradva az éllovastól, azt válaszoltam volna az illetőnek, hogy teljesen elment az esze. Hogy mégis így történt, azért a játékosoké az érdem. Jól viselték az edzőváltást, rengeteget dolgoztak, profiként készültek minden egyes meccsre” – mondta McClaren, majd hozzátette: nem szeretné, ha a csapattal szemben hirtelenjében megváltoznának az elvárások, azt kell elérni, hogy mindenki ugyanúgy tegye a dolgát mint eddig, és ne szálljon el a sikerektől.

A Derby karácsony második napján a Huddersfield otthonába látogat. A hazaiak három meccse veretlenek, két vereség után hétvégén döntetlent játszottak Brightonban, a 13. helyről várják az év végi hajrát. A házigazdák győzelmére 3.20 az odds, a döntetlenre 3.40, a Derby zsinórban nyolcadik diadalára 2.20 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply