by

Romario szerint Neymar lekörözheti Messit

2014. November 18. Tuesday in Egyéb, Hírek

Neymar
A brazil labdarúgó-válogatott ikonja, Romario szerint honfitársa, a még mindig csak 22 éves Neymar jobb lehet a négyszeres Aranylabda-győztes Lionel Messinél.

 

Neymar a nyári brazíliai világbajnokság egyik legjobbja volt, csapata meneteléséből alaposan kivette a részét – viszont az elődöntőben már nem tudott játszani hátsérülése miatt, a házigazdák pedig végül a negyedik helyen zártak. Ezzel szemben Argentína – Messivel a fedélzeten – bejutott a torna döntőjébe, ahol csak hosszabbítást követően maradt alul azzal a Németországgal szemben, amely a négy között csúnyán megverte Brazíliát.

Az 1994-ben világbajnokságot nyert Romario úgy véli, hogy Neymar képes lehet még Messit is túlszárnyalni – érdekesség, hogy a két támadó jelenleg egy csapatban, a Barcelonában játszik egymással.

“Mindene megvan ahhoz, hogy nagyobb legyen Messinél” – mondta Romario. “Az argentin már most részese a történelemnek, de Neymar még nagyobb hatást gyakorolhat a világra. Messinek talán már nem lesz alkalma arra, hogy még egy világbajnokságon döntőt játsszon, míg Neymar előtt több lehetőség is lesz.”

Romario szerint a 22 éves honfitársa, aki már most 42 alkalommal volt eredményes a brazilok szerelésében, nemsokára megdöntheti az ő góljainak (55) a számát – viszont viccesen hozzátette, aligha lesz nála jobb játékosa a dél-amerikai országnak.

Kedden Brazília Bécsben lép pályára, ellenfelük a házigazda Ausztria lesz felkészülési mérkőzésen. Mindkét csapat jó formának örvend, hiszen amíg szomszédjaink a legutóbbi kilenc, addig a brazilok öt meccsen maradtak veretlenek – sőt, Neymarék ezeket mind meg is nyerték, ráadásul 12 rúgott gól mellett egyet sem kaptak.

Az osztrákok győzelmét 7.00 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 4.75, a vendég brazilok sikerére pedig 1.40 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply