Robben visszatérése segíthet

2014. October 10. Friday in Egyéb, Hírek, UEFA EURO-2016

Arjen Robben
Nem sikerült fényesen a váltás a holland labdarúgó-válogatott élén, a Louis van Gaal irányításával világbajnoki bronzéremig menetelő együttes ugyanis Guus Hiddink vezetésével eddigi mindkét mérkőzését elveszítette. Előbb Olaszországtól kapott ki 2-0-ra, majd óriási meglepetésre, egy kapitális védelmi hibát követően 2-1-re alulmaradt a csehországi Európa-bajnoki selejtezőn is.

 

Az elvesztett pontok után négy nap alatt megfordulhat a világ az együttessel, előbb pénteken Kazahsztán válogatottja látogat Amszterdamba, majd hétfőn, egy izlandi túrán lehetne begyűjteni a három pontot.

Hiddink kapott hideget-meleget a holland sajtótól, amely azt feszegette, a kapitány miért nem tudja eldönteni, hogy milyen felállásban és taktikával küldje pályára csapatát. A hírek szerint az Oranje most visszatér a megszokott 4-3-3-as hadrendhez, ráadásul ismét pályára léphet az az Arjen Robben, aki a legutóbbi két vereséget sérülés miatt kihagyta.

Hiányzó azonban így is lesz, a jobbhátvéd Daryl Janmaat, illetve a PSV szélsője, Memphis Depay sérült, visszatérhet viszont a kezdőcsapatba Gregory van der Wiel, Ibrahim Afellay és a balszélső Jeremain Lens is.

Hollandia hazai győzelmére 1.062 az odds, a döntetlenre 15.00, míg Kazahsztán sikerére 51.00 szorzóval lehet fogadni. Az egykori szovjet utódállam legutóbbi öt mérkőzésén mindössze egyszer kapott ki, júniusban éppen Magyarországtól 3-0-ra. Az egy hónappal ezelőtti Eb-selejtezős nyitányon otthon ért el 0-0-s döntetlent Lettországgal.

A pénteki csata résztvevői korábban még sohasem találkoztak egymással, nem véletlen, hogy a világranglista 127. helyén szerénykedő együttesből senkit sem tudtak megnevezni a hollandok. Egyedül Van der Wiel viccelődött a Borat című filmmel (a groteszk vígjáték egy kazah emberről szól), de végül azt jósolta, hogy Hollandia 4-0-ra megnyeri a péntek esti mérkőzést. A kazahok keretében mindössze két légiós van, Konstantin Engel a német Ingolstadtban, míg Sergei Khizhnichenko a lengyel Korona Kielcében futballozik.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply