by

Radó visszatérhet

2014. October 5. Sunday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Radó András
A Münchenben kapott kezeléseknek köszönhetően elképzelhető, hogy a Lombard Pápa elleni vasárnapi bajnokin visszatérhet a Szombathelyi Haladás fiatal tehetsége, Radó András.

 

A Haladás a Pápát fogadja a labdarúgó NB I vasárnapi egyik mérkőzésén, és ha minden jól alakul, akkor akár visszatérhet a hazaiak egyik legjobbja, a régóta sérüléssel küzdő Radó András. A 21 éves játékos két hete Münchenben volt egy orvosi vizsgálaton, amelyen megállapították, hogy két helyen is beszakadt a bal belső térdszalagja. Aztán újabb kezeléseket kapott, és ennek köszönhetően kedden már a többiekkel edzett a csapat egyik legnagyobb reménysége.

“Münchenben futóedzéseket végeztem, bicikliztem, erősítettem, és elektroterápiás kezeléseket is kaptam. Noha a fájdalom nem múlt el teljesen, rengeteget javult a térdem, abban maradtam az 1860 München orvosával, hogy nem kell már visszamennem kontrollra, kedden elkezdhetem az edzéseket. Kicsit óvatosabban ugyan, de nyugodtan terhelhetem a lábamat, ugyanazokat a gyakorlatokat végezhetem, mint csapattársaim” – mondta Radó, majd hozzátette, hogy abban maradt Artner Tamás vezetőedzővel, hogy a Pápa ellen leül a kispadra, és ha úgy alakul, 20-30 percre beszáll. A fiatal csatár továbbá elmondta, hogy nagyon hiányzik neki játék, de a sok kihagyás miatt az erőnléte még biztosan nem lesz az igazi. A csapatkapitány Halmosi Péter viszont továbbra is sérült, Kamil Kopúnek pedig az eltiltását tölti.

Egyik csapat sincs jó formában: a Haladás hét meccse nyeretlen az élvonalban, míg a pápaiak az elmúlt hat találkozójukon maradtak siker nélkül úgy, hogy legutóbbi öt mérkőzésükön gólt sem lőttek.

A várható kezdőcsapatok:

  • Haladás: Rózsa – Schimmer, Fehér Z., Devecseri, Katona M. – Jagodics M., Iszlai – Németh M., Nagy O., Gaál B. – Rocchi.
  • Pápa: Szűcs L. – Tóth G., Jagodics B., Bogunovics, Csizmadia – Faggyas, Frizoni, Coroian, Csilus T. – Kenesei, Popin.

A vasárnapi bajnokin a hazai pályán játszó Haladás győzelmére 1.90, a döntetlenre 3.30, a Pápa sikerére pedig 4.20 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply