by

Pécs megismételné a győri gálát

2015. May 22. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Szatmári Lóránd
Két nehéz helyzetben lévő csapat találkozik egymással az OTP Bank Liga szombati játéknapján, a Pécs a Győri ETO-hoz látogat.

A győriek sorsa már megpecsételődött, a csapat már biztosan az NB III-ban indul a következő idényben, míg a pécsiek a pályán kiharcolták ugyan a bennmaradást, licencproblémáik miatt ugyancsak búcsút inthetnek az élvonalnak.

A két együttes győri összecsapása előtt a PMFC játékosai szeretnék ott folytatni, ahol a múlt héten, a Dunaújváros ellen 2-0-ra megnyert meccsen abbahagyták. A mecsekaljaiak tavaly emlékezetes meccsen 5-2-re verték idegenben az ETO-t, ebből merítenének erőt a szombati találkozóra.

“Csodálatos este volt a legutóbbi győri látogatásunk. Jó érzéssel gondolok vissza arra a találkozóra, hiszen nyertünk, lőttem egy gólt, valamint kiosztottam egy gólpasszt is. Szinte minden lépésünk kijött, ami mellé ráadásul még szép foci is párosult. A most szombati találkozó azonban más lesz, még ha nincs is az ETO-nak licence, biztosan revánsot szeretnének rajtunk venni. Próbálunk hasonló eredményt elérni, szeretnénk a hátralévő két fordulóban a lehető legtöbb pontot begyűjteni, de nem lesz könnyű dolgunk a Győr otthonában sem” – nyilatkozta klubja honlapján Szatmári Lóránd, a pécsiek csapatkapitánya.

Az ETO győzelmére 23/20 az odds, a döntetlenre 23/10, a Pécs diadalára 12/5 a szorzó.

A győriek a legutóbbi fordulóban több utánpótlás-válogatottal álltak fel, de a DVTK otthonában egy meglehetősen szétesett benyomását keltették, és 4-1-es vereséget szenvedtek.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply