Olasz csatárt vehet a Haladás
2014. July 30. Wednesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga
Háromszoros olasz válogatott csatárral tárgyal a Haladás labdarúgócsapata, a szombathelyiek felvették a kapcsolatot Tommaso Rocchival, a Lazio és az Inter egykori csatárával.

Rocchi szombaton megállapodhat a Haladással.
A 36 éves játékos a Veneziában és a Juventusban játszott ifjúsági labdarúgóként, a felnőttek között a Comón, a Trevisón és az Empolin keresztül vezetett az útja a Lazióba.
A római klubban 2004 és 2012 között 235 mérkőzésen 82 gólt szerzett, tagja volt a 2009-ben Olasz Kupát és olasz Szuperkupát nyert együttesnek. 2013-ban előbb az Interhez, majd a Padovához igazolt, de nem elég, hogy legutóbbi klubja kiesett a másodosztályból, anyagi gondok miatt a harmadosztály (Lega Pro) következő idényére sem tudott benevezni.
Rocchi így szabadon igazolhatóvá vált, és a Haladás Twitter-oldala szerint van esély arra, hogy Szombathelyen folytassa pályafutását. Az olasz Lalaziosiamono.it portál azt írta, a csatár egy évre szerződhet a Rohonci útra, és ő lehetne a Haladás keretének egyetlen légiósa.
A klub hivatalos honlapján Massimilano Caroletti, a Haladás marketingigazgatója megerősítette, hogy barátja, Rocchi szombaton Szombathelyre érkezik. Az együttes aznap Kecskeméten lesz érdekelt az NB I második fordulójában, a hazaiak győzelmére 2.50 az odds, a döntetlenre 3.20, míg a vendég Haladás sikerére 2.50 szorzóval lehet fogadni.
Rocchi a Padovagoal.it oldalon megkeseredve beszélt az elmúlt hónapok történéseiről. “Nagyon csalódott vagyok, sohasem gondoltam volna, hogy így ér véget a padovai pályafutásom. Én a Serie A-ra készültem, amikor ideszerződtem, ehhez képest még a harmadosztályban sem tudtunk elindulni” – nyilatkozta Rocchi, aki egyike volt azon játékosoknak, akik beleegyeztek a jelentős fizetéscsökkentésbe is, hogy megsegítsék a klubot.
A játékos elárulta, hogy egy másod- és egy harmadosztályú érdeklődés mellett kapott ajánlatot Törökországból, Indiából, az Egyesült Arab Emírségekből és Magyarországról is.
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.