by

Norvég edző a Celticnél

2014. June 7. Saturday in Egyéb, Hírek

Ronny Deila személyében norvég edzője lett a Celtic labdarúgócsapatának. A 38 éves szakember Neil Lennon helyét veszi át, az előd négy szezon alatt háromszor csinált bajnokot a glasgow-i együttesből. Deila ugyanakkor 43 év után vezette aranyéremre a Strömsgodset együttesét úgy, hogy hatéves regnálása alatt 2010-ben először norvég kupát, 2012-ben pedig bajnoki ezüstöt is szerzett az együttessel.

Adam Matthews

A játékosként az Odd Grenland, a Viking és a Strömsgodset csapatában futballozó szakember csupán utánpótlás-válogatottságig vitte, edzőként viszont korosztálya legtehetségesebbjeként tartják számon.

“Óriási kincs számomra ez a lehetőség, mindent el fogok követni, hogy a Celtic továbbra is sikeres maradjon” – mondta székfoglalójában. “Hatalmas megtiszteltetés, hogy ennél a patinás klubnál dolgozhatom. Az elképzelésem egyszerű, a támadófutball híve vagyok, szeretnék izgalmas és szórakoztató játékot látni, a lehető legjobb eredményeket elérni és sok trófeát nyerni.”

A Strömsgodset a jelenleg is zajló bajnokságban 11 forduló után hat győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel a második helyen áll, hátránya öt pont a listavezető Molde mögött. A csapat a hazai kupából már kiesett, éppen szerdán kapott ki hosszabbításban 4-2-re a másodosztályú Tromsdalentől.

Legközelebb hétfőn játszik, akkor az utolsó előtti helyen szerénykedő, mindössze egy győzelemnél járó Haugesundot fogadja. a hazaiak győzelmére 1.40 az odds, a döntetlenre 4.75, míg a vendégek sikerére 7.00 szorzóval lehet fogadni.

A Celtic vezérigazgatója, Peter Lawwell reményét fejezte ki, hogy Deila személyében friss és dinamikus menedzsert sikerült találni, aki új távlatokat nyit meg a klub történetében. “Ronny az első jelöltek egyike volt, nagyon komolyan szerettük volna megszerezni. Hosszasan egyeztettünk vele, meggyőződésünk, hogy megvan benne az a tehetség és eltökéltség, ami a sikerhez elengedhetetlen.”

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply