Neymar hiányában bízik Paraguay

2016. March 30. Wednesday in Egyéb, Hírek

Neymar
A tartalékosan felálló brazil válogatott ellenfele nagyon bizakodik, Ramon Díaz szövetségi kapitány szerint Neymar hiánya nagy előny csapatának.

Míg Európában a kontinenstornára való felkészülés jegyében rendeznek barátságos válogatott meccseket, addig Dél-Amerikában már a 2018-as világbajnokságra való kijutás a tét. Szerda hajnalban Brazília és Paraguay csap össze egymással, mindkét csapat számára fontos lenne megszerezni mindhárom pontot.

Brazília az előző körben Uruguayjal ikszelt, míg Paraguay a listavezető Ecuadorral játszott döntetlent, e négy csapat áll jelenleg kijutó helyen a dél-amerikai tabellán. A brazil és a paraguayi nemzeti csapat így 5 mérkőzés után 8-8 ponttal áll, a gyengén kezdő, ám előző két meccsét megnyerő Argentína pedig pontszámban beérte őket.

A paraguayiak argentin szövetségi kapitánya, Ramon Díaz biztos benne, hogy csapatának sikerül megnehezíteni hazai pályán Brazília dolgát, és ebben ezúttal a körülmények is közrejátszhatnak. Dunga gárdájából ugyanis biztosan hiányozni fog Neymar és David Luiz, mindketten sárga lapjaik miatti eltiltásukat töltik.

“Természetesen nem becsüljük le a brazilokat. Persze nagy segítség a számunkra, hogy Neymar nem játszhat, hiszen ő egyike a világ legjobb játékosainak. Ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy ellenfelünk kerete tele van világklasszisokkal” – mondta elöljáróban Díaz.

A közelmúltban a paraguayi labdarúgó-válogatott többször is elkeserítette a brazilokat, 2011-ben és 2015-ben is útját állta a selecaónak a Copa Americán, mindkétszer tizenegyesekkel múlták felül az ötszörös világbajnok válogatottat.

A szerda hajnali összecsapáson előtt Paraguay sikerére a szorzó 3.60, a döntetlenre 3.25, Brazília győzelmére 2.10.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply