by

Nem súlyos Lukaku sérülése

2014. June 10. Tuesday in Hírek, Világbajnokság 2014

Romelu Lukaku
Nem súlyos Romelu Lukaku, a belga labdarúgó-válogatott világbajnokságra készülő csatárának bokasérülése, erősítette meg Marc Wilmots szövetségi kapitány.

 

Utolsó felkészülési mérkőzését a jövő héten rajtoló vb előtt Belgium 1-0 arányban megnyerte Tunézia ellen. A győztes találatot Dries Mertens lőtte a 89. percben, amikor már Lukaku is pályán volt, de a gól után nem sokkal a 21 éves támadót lecserélte Wilmots elővigyázatosságból: a Chelsea támadója, aki a mögöttünk hagyott idényt az Evertonban töltötte kölcsönben, cserét kért, miután a tunéziai Bilel Monszi próbálta őt szerelni.

Wilmots azonban megnyugtatta a belga szurkolókat, hiszen a csatárnak csak néhány edzést kell kihagynia.

“Romelunak problémái vannak a sétálással, és az első vizsgálatok után azt mondta nekem az orvos, egyáltalán nem súlyos a sérülése” – mondta a szövetségi kapitány a találkozó után. “Egy súlyosabb rándulásról van szó, de a következő két napon még várnak rá vizsgálatok. Várhatóan nem fog többet hiányozni három-négy napnál, legalábbis bízunk benne.”

Lukaku négy gólt is lőtt a felkészülési mérkőzéseken, így ő számít jelenleg a belgák első számú centerének. Az Evertonban is jó szezont zárt, 16 gólig jutott, és mivel Christian Benteke folyamatos sérülésekkel és formahanyatlással vesződött, Wilmots jobban bízik jelenleg Lukakuban.

A tunéziaiak ellen győztes gólt szerző Mertens elmondta, sokkal gyorsabban kellene játszaniuk a világbajnokságon, mert legutóbbi teljesítményük kevés lenne a brazíliai tornán.

A belgák a H-csoportban szerepelnek Dél-Koreával, Oroszországgal és Algériával, a tornán majd utóbbiak ellen kezdenek.

Belgium győzelmét 1.50 szorzóval lehet megjátszani Algéria ellen, míg a döntetlenre 4.20, az afrikaiak sikerére pedig 8.50 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply