by

Mátyus az egy pontnak is örülne a Fradi ellen

2014. August 3. Sunday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Mátyus János a Lombard Pápa edzőjeként volt csapata, a Ferencváros ellen szerepel vasárnap az NB I-ben. A fiatal szakember elmondta, hogy már a döntetlennel is elégedett lenne a Fradi otthonában.
Gyömbér Gábor

Gyömbérék ellen egy döntetlen is elég lenne a Pápának.

A Lombard Pápa ugyan egy félidőt emberelőnyben játszott, mégis simán, 3-0-ra kikapott a Videoton otthonában a labdarúgó NB I nyitófordulójában. Mátyus János csapatának nem lesz könnyű dolga, ha javítani akar a második körben, hiszen ahhoz a Ferencvároshoz látogat, amely a múlt héten idegenben 3-1-re verte a Kecskemétet. A korábbi ferencvárosi játékos most a Pápa edzője, és a nyitófordulóban mutatkozott be vezetőedzőként az NB I-ben, és nem volt könnyű dolga, mert jelentősen kicserélődött a csapat kerete.

“Elég zaklatott időszakon vagyunk túl, hiszen húsz játékos távozott, és egyelőre tizennégy érkezett. Teljesen új csapatot kell kialakítanom, azon dolgozunk, hogy minél hamarabb összeálljunk” – kezdte Mátyus, aki biztos abban, hogy fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére meg fogja állni a helyét az NB I-ben.

A nyáron kölcsönben a Lombardhoz igazolt a Fradi fiatal játékosa, Csilus Tamás, róla Mátyus elmondta, hogy Simon Tibor mentalitását látja a tehetséges focistában.

“A futballban tudni kell szervezni, futni, passzolni, levenni a labdát. De emellett a siker egy nagyon jelentős része a mentalitás kérdése. Szeretném olyan játékosokkal körbevenni magamat, akik harcosak, akik az utolsó leheletükig tudnak küzdeni, akárcsak Simon Tibor. Mindez Tamásban benne van.”

A vasárnapi meccsről Mátyus János elmondta, hogy mindenki tudja, hogy a Ferencváros az esélyes, de a fociban sokszor borult már a papírforma, és ők azon lesznek, hogy ez most is így legyen. Hozzátette: az egy ponttal is elégedett lenne vasárnap.

Arra, hogy a Ferencváros nyer, 1.36 a szorzó, a döntetlenre 4.75, a Pápa sikerére pedig 8.00 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply