by

Falcao visszatért

2014. August 3. Sunday in Egyéb, Hírek

Radamel Falcao
Radamel Falcao nyolc hónapos kihagyás után lépett ismét pályára, a Valencia elleni meccs után vasárnap az Arsenal ellen még több időt kaphat.

 

A kolumbiai játékos még januárban szenvedett térdsérülést, amely után nem kerülhette el a műtétet. Már ekkor kérdésessé vált a vb-szereplése is, de válogatottja az utolsó percig reménykedett benne, hogy a támadó felépül. Bár a kolumbiai csatár rehabilitációja megfelelő ütemben haladt, ennek ellenére nem volt értelme nevezni a világbajnoki keretbe, mert nem sikerült maradéktalanul felépülnie a vb rajtjára.

Falcao az elmúlt hetekben már a monacói kerettel készülhetett, szombaton pedig a pályán is visszatérhetett. A csatár a Valencia elleni felkészülési meccsen még nem volt kezdőcsapat tagja, de a 72. percben Dimitar Berbatovot váltva pályára léphetett. A francia együttes vezetőedzője az Emirates Kupa első fordulója után Falcaót illetően kijelentette, hogy a vasárnapi, Arsenal elleni mérkőzésen már akár 60 percet is kaphat.

“Falcao most 20 percet játszott, ami segített neki egy kicsit visszarázódni, egy ilyen hosszú kihagyás után erre szükség is van. Jól játszott, de nem ez volt a lényeg, hanem, hogy pályára léphetett, így holnap még több időt kaphat. Meglátjuk, hogy bírja, ha jól,akár egy órát is a pályán lehet” – jelentette ki a vasárnapi mérkőzés előtt Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője.

Az Emirates Kupa első körében a Monaco 2-2-es döntetlent játszott a Valencia ellen, míg az Arsenal 5-1-re verte a Benficát.

Az Arsenal vasárnapi sikerének az oddsa 1.70, a döntetlenre 3.80, a Monaco győzelmére 4.60 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply