by

Lovrencsicsék edzőt váltottak

2014. September 2. Tuesday in Egyéb, Hírek

Lovrencsics Gergő

Nem sokáig maradt tétlen a Lech Poznan labdarúgócsapatának vezetése azt követően, hogy az előző szezonban kiválóan teljesítő, második helyen záró együttes hét forduló után tíz ponttal csak a kilencedik pozícióban szerénykedik. A klub menesztette Krzysztof Chrobak edzőt, és helyére Maciej Skorzát nevezte ki.

 

A Lech Poznan mögött mozgalmas időszak áll, az előző szezont még Mariusz Rumak irányításával zárta ezüstérmes pozícióban (a Legia utolérésére igazán esélye sem volt), a szakember azonban augusztus közepén a Zawisza Bydgoszcz ajánlatát elfogadva távozott.

Az utód Chrobak lett, és bár a klub mindent elkövetett, hogy a csapatot együtt tartsa, a sikerek nem jöttek. Az egyetlen komoly távozó Lukasz Teodorczyk volt, aki sajtóhírek szerint négymillió euróért igazolt a Dinamo Kijevhez, ezzel azonban befolyt az az összeg, amelyet a vezetés előre eltervezett, így senki mást nem engedett el, még Lovrencsics Gergőt sem, pedig a válogatott középpályásért a Bundesligából is kapott ajánlatot a lengyel együttes.

A csapat azonban bukdácsolt, az elmúlt két szezonhoz hasonlóan ismét kiesett az Európa Liga selejtezőinek harmadik fordulójában. Az észt Nomme Kalju ellen még sikerült a továbbjutás 3-1-es összesítéssel, az izlandi Stjarnan ellen azonban nem, az északiak a hazai 1-0-s siker után idegenben ki húzták gól nélküli döntetlennel.

Ráadásul a Poznannak nem megy az Ekstraklasában sem, igaz, hét forduló alatt csak egyszer kapott ki – a Wislától otthon 3-2-re -, de két győzelem mellett négy döntetlent ért el, így egyelőre nincs a felsőházban.

Chrobak utódja Maciej Skorza lett, aki a legutóbb Szaúd-Arábiában dolgozott, előtte azonban nyert három Lengyel Kupát, illetve a Wislával két bajnoki aranyat is. A szakembernek most az Eb-selejtezők miatt lesz szűk két hete, hogy rendezze a sorokat, a csapat ugyanis legközelebb csak szeptember 13-án lép pályára a Jagiellonia Bialystok otthonában.

A lengyel szorkolók ugyanakkor nem maradnak bajnokik nélkül a hét végén sem, a másodosztály ugyanis nem pihen, a veretlen listavezető Nieciecza az Arka Gdynia otthonában lép pályára: a hazaiak győzelmére 2.37 az odds, a döntetlenre 3.20, míg a vendégek sikerére 3.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply