by

Lendületben vannak az északírek

2014. October 14. Tuesday in Egyéb, Hírek, UEFA EURO-2016

Michael O'Neill
Két kör után Észak-Írország labdarúgó-válogatottja százszázalékos az Európa-bajnoki selejtezőkör F-csoportjában. A magyarokat és Feröert már legyőző együttes kedden Görögországban lép pályára.

 

Az első fordulóban Magyarországot idegenben verte Észak-Írország, néhány napja pedig Feröert fektette két vállra odahaza. Az idén még két idegenbeli meccs vár Michael O’Neill legénységére: kedden Görögországban, novemberben pedig Romániában lép pályára.

Az északír kapitány az eddigi győzelmekre építkezne, és a cél most már az, hogy a csapat kijusson az első Európa-bajnokságára. O’Neill szerint az alapokat megteremtették ahhoz, hogy a folytatásban sikeresek legyenek.

“Ez az időszak arról szól, hogy minél jobban összecsiszoljuk a csapatot, és feltehetőleg a lehető leggyorsabban” – mondta az északír kapitány. “Úgy érzem, ez már mostanra sikerült is. A következő két meccsünknek úgy vágunk neki, hogy mi nekünk csak nyernivalónk van. Sem Görögországban, sem pedig Romániában nem lesz könnyű dolgunk. Mivel azonban az első két meccsünket megnyertük, most olyan helyzetben vagyunk, amiből mi csak nyerhetünk.”

A görögök döcögősen kezdtek, hiszen első meccsükön Romániától szenvedtek vereséget hazai pályán, majd döntetlent játszottak Finnország vendégeként, így a magyarokhoz hasonlóan egy pontjuk van a csoportban. Claudio Ranieri, a görögök szövetségi kapitánya kijelentette, számukra egy elfogadható cél van: ott kell lenni a 2016-os franciaországi kontinenstornán.

“A célunk, hogy kvalifikáljuk magunkat” – mondta a korábban az AS Monacót is irányító olasz. “Már az első napon is mondtam, hogy amennyiben nem sikerült a kijutás, az mindenki számára hatalmas csalódást jelentene. Megvan az első pontunk, most már a következőre kell koncentrálnunk.”

Görögország sikerét 1.55 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 4.20, a vendég északírek diadalára pedig 7.00 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply