Látja Conte munkáját Del Bosque

2016. March 24. Thursday in Egyéb, Hírek

Antonio Conte
A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Olaszország hasonló játékot játszik, mint Antonio Conte idején a Juventus.

A squadra azzurra szövetségi kapitánya korábban a Juventusszal ért el sikereket, Antonio Conte vezetésével a Juventus három bajnoki címet nyert zsinórban. A szakember immár két éve vállalta el a nemzeti csapat szakmai munkájának az irányítását, vezetésével a csapat simán kijutott a nyári kontinenstornára.

Az Európa-bajnokságra való felkészülés csütörtöki állomásaként az olaszok a spanyol válogatottal mérkőznek, a nyári sorozat címvédője Udinében lép pályára. A spanyol kapitány szerint két év elég volt ahhoz Conténak, hogy a saját elképzelései szerint alakítsa át csapatát.

“Ez az olasz válogatott engem Conte Juventusára emlékeztet. Képesek nyomást helyezni az ellenfélre, de jellemzőbb, hogy visszaállnak, és a megfelelő kontratámadásra várnak. A védelem felépítése egy az egyben a Juventuséval felel meg, de az is igaz, hogy Prandelli csapatáétól sem tér el nagyban” – mondta Vicente del Bosque.

A spanyol szakember szerint az olasz válogatott hiába esett vissza a válogatottak rangsorában, valójában még mindig komoly erőt képvisel, ahogy az olasz foci maga is.

“A múlt héten láttam a Juvét a Bayern München ellen, és valami hasonlóra számítok a válogatott ellen is” – tette hozzá Del Bosque.

Az olasz válogatott csütörtöki sikerére a szorzó 3.10, a döntetlenre 3.20, a spanyolok győzelmére 2.40.

Az olaszok jövő héten Németországgal, míg a spanyolok Romániával mérkőznek.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply