by

Kidőlt a sorból Dybala

2016. March 24. Thursday in Egyéb, Hírek

Paulo Dybala
A Juventus argentin válogatott játékosa, Dybala kihagyta a Bayern elleni visszavágót, és a jelek szerint nem léphet pályára a válogatott mérkőzéseken sem.

Argentína magyar idő szerint péntek hajnalban játszik Chile ellen világbajnoki selejtezőt, majd öt nappal később Bolívia lesz Tata Martinez csapatának az ellenfele. Dybala egyik találkozón sem vehet részt, ezért el is hagyja válogatottja edzőtáborát.

A csatár kihagyta a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágót, de pályára lépett a Torino elleni bajnokin a hétvégén a Juventus színeiben. Azonban sérülését még nem tudta maga mögött, továbbra sincs százszázalékos állapotban, ezért a válogatottnál úgy határoztak, hogy nem kockáztatják meg a komolyabb sérülés lehetőségét.

“Dyabala visszalépése nem volt meglepetés, a Juventus volt olyan kedves, hogy engedte, hogy elutazzon Argentínába, de erre a két meccsre még nincs felkészülve. A helyére nem hívunk be senkit” – jelentette ki Martino.

Az argentin szövetség tájékoztatása szerint a 22 éves csatár már csütörtökön visszautazik Torinóba, hogy folytassa a rehabilitációt. Dybala már a negyedik játékos az argentin válogatottban, aki sérülés miatt kidőlt a keretből, korábban Enzo Perez, Javier Pastore és Nicolas Gaitan sérült meg. A hiányzók ellenére a Barcelona egykori mestere hat pontra számít a világbajnoki selejtezőmeccseken.

“Minden pontra szükségünk van, hogy feljebb jussunk a tabellán” – jelentette ki a kapitány.

Argentína négy mérkőzés után mindössze hatodik a dél-amerikai selejtezőcsoportban.

Chile sikerére a szorzó 3.10, a döntetlenre 3.10, Argentína győzelmére 2.40.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply