Komoly meglepetést ígér a Honvéd

2014. September 13. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Kemenes Szabolcs

Mindössze három ponttal és három hellyel előzi meg a Budapest Honvéd a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatát, de ez a különbség tovább nőhet, ha a kispesti együttes legyőzi a vendégeket az NB I 7. fordulójának szombati mérkőzésén.

 

A felek eddig 114 mérkőzést játszottak egymás ellen, ennél többször a Honvéd csupán öt csapattal (Győr, MTK, Vasas, FTC, Újpest) játszott bajnokit. A mérleg komoly kispesti fölényt mutat, a 25 döntetlen mellett 70 Honvéd- és mindössze 18 Haladás-siker született.

A szombati összecsapáson a hazaiak győzelmére 1.80 az odds, a döntetlenre 3.40, míg a vendég szombathelyiek sikerére 3.80 szorzóval lehet fogadni.

“A Haladás nagyon jó, gyors és harcos csapat, bár az utolsó két bajnokiján kikapott, mégsem nem lehet leírni” – nyilatkozta a Honvéd nigériai védője, George Ikenne-King Patrick. “Sokat készültünk, remélem, komoly meglepetéssel állunk majd elő. Az biztos, hogy egy izgalmas meccset játszunk majd.”

A Haladásnak égetően szüksége lenne a pontokra, az együttes hat bajnokin mindössze négy pontig jutott, a kecskeméti siker (1-0), illetve a Pécs elleni 1-1-es döntetlen mellett kikapott az Újpesttől (0-1), a Diósgyőrtől (0-3), a Debrecentől (0-1) és a Pakstól is (1-3).

A klub a héten három légióssal erősített, de a legnagyobb név, a Lazio egykori, háromszoros válogatott csatára, Tommaso Rocchi nem kerül be az utazó keretbe sem. Ugyancsak kimarad az ukrán Andrij Jefremov, mert nem érkezett meg a játékengedélye, viszont a 17-szeres szlovák válogatott középpályás, Kamil Kopunek várhatóan a kezdőcsapatban kap helyet.

Artner Tamás edző szerint az elmúlt két hetet sikerült hasznosan tölteni, ráadásul a ligakupában Pápán 2-0-ra, a Magyar Kupában pedig Fertőszentmiklson 7-0-ra győzött az együttes. Katona Máté öt sárga lapja miatt nem játszhat, Radó András, Medgyes Zoltán és Gyürü László pedig sérült.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply