by

Kolumbia folytatná sorozatát

2014. May 31. Saturday in Hírek, Világbajnokság 2014

Radamel Falcao

Legutóbbi öt mérkőzésén nem szenvedett vereséget a kolumbiai labdarúgó-válogatott, amely mindössze két összecsapással készül a két hét múlva rajtoló brazíliai világbajnokságra. Jose Pekerman csapata magyar idő szerint szombat éjjel Szenegál ellen lép pályára a Buenos Aires-i Estadio Pedro Bidegaínban, majd egy hét múlva az Uruguay elleni interkontinentális pótselejtezőn elvérző Jordánia lesz az ellenfél.

 

A kolumbiaiak október óta legyőzték Paraguayt (2-1), illetve Belgiumot (2-0), és döntetlent értek el Chile (3-3), Hollandia (0-0), valamint Tunézia ellen (1-1). Ez jó előjel lehet a csapat számára, noha Pekerman gondjai még mindig nem enyhültek. Június 2-ig, azaz hétfőig meg kellene neveznie a 23-as utazó keretet, de még mindig nem biztos, hogy kulcsembereire számíthat.

Az már kiderült, hogy a Fluminense középpályása, Edwin Valencia nem lehet ott a vébén, a szakvezetés azonban még mindig bízik Radamel Falcao, valamint Camilo Zuniga szereplésében. A Monaco csatára januárban esett át térdműtétet, felépülése és rehabilitációja gőzerővel folyik, de erősen kérdéses, milyen állapotban lesz a vb-nyitányra, és érdemes-e megkockáztatni a szereplését.

Ez még Zuniga esetében sem biztos, pedig a Napoli védőjének térdét októberben műtötték. A játékos mindössze hat bajnokin játszott a 2013-14-es idényben, de reménykedik, hogy Pekerman lehetőséget ad neki. “A legfontosabb, hogy fitten, felépülve térhessek vissza” – nyilatkozta Zuniga a Tuttomercatoweb portálnak. „Mindig is bíztam a világbajnoki szereplésemben. A térdem jó állapotban van, Isten segítségével ott lehetek a 23-as utazó csapatban.”

Szenegál 2002-ben még világbajnoki negyeddöntőt vívhatott, azóta azonban sorozatban három kvalifikációt is elbukott, ezúttal az utolsó körben Elefántcsontpart búcsúztatta 4-2-es összesítéssel. A csapat ugyan négy mérkőzés óta veretlen, de igazából csak az elefántcsontpartiak elleni hazai 1-1-es döntetlen nagy siker, a Mali, illetve Burkina Faso elleni hasonló eredmény mellett még egy Koszovó elleni 3-1-es sikert tud felmutatni, amit egy hete ért el.

A szombat esti mérkőzésen Kolumbia sikerére 1.40 az odds, a döntetlenre 4.50, míg a szenegáliak győzelmére 8.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply