by

Wenger hosszabbított az Arsenallal

2014. May 31. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Arsene Wenger három évvel hosszabbította meg szerződését az Arsenallal, a francia menedzser továbbra is elhivatott a londoni klub sikereiért.
Arsene Wenger

Wenger folytatja a munkát az Arsenal szakvezetőjeként.

Az Arsenal kilenc éven keresztül nem tudott egyetlen jelentős klubtrófeát sem bezsebelni, és egyre többen Wenger távozásában látták a probléma megoldását. A francia menedzser 1996 óta irányítja a londoni csapat szakmai munkáját, és a kezdeti sikereket követően visszaesett együttese, sokan azt gondolták, nem tudja már megfelelően motiválni játékosait, ezért az elmúlt években azonban megszaporodtak a kritikák vele szemben.

A mögöttünk hagyott szezonban is sokáig úgy tűnt, hogy hoppon marad az Arsenal, a bajnokságban már a télen le kellett mondania az elsőségről és a Bajnokok Ligájában is korai kieséssel kellett szembenéznie. Azonban az FA-kupában döntőig menetelt az együttes, és ott végül nagy csatában, a Hull City elleni 3-2-es diadallal megszakította sikertelen sorozatát.

Az FA-kupa diadal után már mindenki biztosra vette, hogy a klub új szerződést kínál a menedzsernek, aki pénteken alá is írhatta az új megállapodást. Wenger három évvel hosszabbította meg korábbi szerződését, vagyis 2017 nyaráig kötelezte el magát. Ez egyben azt is jelenti, hogy ha kitöltené a megállapodásban foglalt periódust, akkor több mint 21 évet töltene az Arsenal kispadján.

“Maradni akartam, és folytatni a csapat és a klub fejlesztését. Nagyon izgalmas szakasz elé érkeztünk, erős a keretünk, biztos az anyagi háttér és sok a támogatónk világszerte. Mindannyian elhivatottan dolgozunk a sikerért” – kommentálta a szerződéshosszabbítás hírét Wenger.

Az Arsenal 2015-ös bajnoki címének az oddsa 10.00, míg arra, hogy ismét az első négyben végez majd a csapat, 1.80 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply