by

Jól jött az edzőváltás Bordeaux-ban

2016. April 10. Sunday in Egyéb, Hírek

Willy Sagnol
Jót tett a francia Girondins Bordeaux együttesénél az edzőváltás, hiszen a klublegenda, Ulrich Ramé kinevezése óta a csapat nem kapott ki a bajnokságban.

Igaz, hogy amióta Ramé a tréner, csak két meccset játszott a Bordeaux, de mindenképpen dicséret illeti a csapatot. A kemény védekezéséről híres Bastia gárdájával 1-1-et játszott a Girondins, majd meglepetésre elhozta a három bajnoki pontot az AS Monaco otthonából. Ramé egyébként egy korábbi kiváló futballista, Willy Sagnol helyét vette át, mivel az együttes várakozásokon alul szerepel, jelenleg is csak 12. a bajnokságban.

A Bordeaux játékosai motiváltak, önbizalomban nincs hiány, erről tanúskodik Jaroslav Plasil nyilatkozata is, aki klubja hivatalos honlapjának fejtette ki a véleményét a vasárnapi, Olympique Marseille elleni rangadóról.

“Nem szeretnénk, ha leírnának bennünket” – idézi az oldal a 34 éves középpályást. “Továbbra is keményen kell bizonyítanunk az edzéseken, az edzői stáb utasításait pedig be kell tartanunk. Ha ezek mind megvannak, lesz esélyünk arra, hogy megismételjük a monacói bravúrunkat. Nem lesz könnyű meccs, már csak azért sem, mert a történelem során ez a két, komoly múlttal rendelkező klub már rengeteg nagy csatát vívott egymással. Sokkal előrébb kellene helyet foglalniuk a tabellán. Pontokat kell gyűjtenünk, most már nem akarunk magunk még nézni.”

A kiesés már nem fenyegeti a Bordeaux-t, hiszen 13 ponttal előzi meg a 19. Toulouse-t. Vasárnapi ellenfele, a Marseille ugyan csak 13. a tabellán, és nincs is jó formában. Az OM az elmúlt nyolc fordulóban nem tudott bajnokit nyerni, és az idei naptári évben csupán két sikert tudott felmutatni a Ligue 1-ban.

Az Olympique Marseille győzelmére a szorzó 1.80, míg a döntetlenre 3.60, a vendég Girondins Bordeaux sikerére pedig 4.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply