by

Ismét visszatér Paksra Böde

2015. May 15. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Böde Dániel
Szombaton délután Pakson két zöld-fehér csapat csap össze, ahol Csertői Aurél együttese az egyik legjobb formában lévő magyar csapatot, a tavasszal még veretlen Ferencvárost fogadja.

A Fradi fantasztikus tavaszt produkál eddig, hiszen egyetlen vereséget sem szenvedett el 2015-ben. A múlt héten a rangadón a Debrecent is megverhette volna, de az utolsó percben Bódi egy szabadrúgással 1-1-re mentette a meccset. Az FTC még így is a második helyen áll, de már csak egy pont az előnye a harmadik MTK-val szemben.

Thomas Doll vezetőedző sérülés miatt szinte biztosan nem számíthat Busai Attilára, Hajnal Tamásra, valamint David Mateosra. “Ezek a srácok természetesen hiányoznak, de továbbra is az a célunk, hogy megszerezzük az ezüstérmes helyet, illetve a két kupát is szeretnénk elhódítani” – mondta Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

Különleges lesz a meccs Böde Dániel számára, aki Pakson lett ismert játékos, ott nőtt fel, onnan igazolt a Fradiba. “A hét elején már tíz-tizenöt telefont kaptam, többen érdeklődtek, hogy hol lehet kiváltani a Fradi szurkolói kártyát, lehet-e a helyszínen jegyet venni, szóval viszonylag nagy a várakozás az érkezésük miatt. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Paks még odaérhet a negyedik helyre” – fogalmazott a válogatott csatár.

A paksiak vezetőedzője, Csertői Aurél szerint a Ferencváros az a csapat, amelyik a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt mutatja a tavaszi szezonban. “Remek játékosok, válogatottak alkotják a keretüket, akik éhesek a sikerre, és az ezüstéremre hajtanak. Roppantul motiváltak lesznek ellenünk is” – nyilatkozta Csertői, majd hozzátette, hogy ahhoz, hogy sikert tudjanak elérni, hasonló jó játékra, és hasonló koncentrációra lesz szükségük, mint amit a Videoton ellen mutattak.

A hazai pályán játszó Paks győzelmére 13/5, a döntetlenre 12/5, a Ferencváros sikerére pedig 5/6 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply