Három játékos kellene a Watfordnak

2015. January 23. Friday in Angol Championship, Hírek

A Championshipben jelenleg a hatodik helyen álló Watford vezetőedzője, Slavisa Jokanovic nagy hibának tartaná, ha nem sikerülne januárban új futballistákat szerződtetni.

Generic

A watfordiak kissé hullámzóan szerepelnek az angol másodosztályban, voltak már éllovasok is, de egy gyengébb széria után leszorultak a dobogóról. Jelenleg a hatodik helyen áll a gárda, vagyis ha tartaná ezt a pozíciót, play offban harcolhatna a feljutásért a szezon végén.

Watfordban azonban nem ebben, hanem az első két hely valamelyikének megszerzésében gondolkodnak, rájátszás nélkül próbálják meg kiharcolni a feljutást. Jokanovic szerint ehhez három új játékosra lenne szükség: két belső középpályásra és egy belső védőre.

“Kötelező új játékosokat igazolni január végéig. Bajban vagyunk, mert szűk a keretünk, ráadásul több labdarúgó is sérült. A január a bajnokság egyik legfontosabb hónapja, bízom benne, hogy a következő napokban sikerül új futballistákkal megerősíteni a keretet. Egy védőre és két középpályásra lenne szükség, ha nem tudunk igazolni, nagy bajba kerülhetünk” – így a szakember.

Jokanovic néhány nevet már javasolt is a vezetőknek, de még nem kapott visszajelzést arról, hogy van-e esély a megszerzésükre. A hírek szerint az egyik kiszemelt Jay Spearing, a Liverpool korábbi, a Bolton jelenlegi
középpályása. A boltoniak hajlanának az eladására, de kizárólag akkor, ha helyére
sikerül új labdarúgót szerezniük.

A Watford szombaton a sereghajtó, idegenben még nyeretlen Blackpoolt fogadja. A hazai győzelemre 1.40 az odds, a döntetlenre 5.00, a vendégek diadalára 9.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply