by

Edzőt váltott a Haladás

2014. October 22. Wednesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

A Haladás tulajdonosai kedden döntöttek úgy, hogy a gyenge eredmények miatt leváltják a csapat szakvezetőjét.

Artner Tamás

A Haladás az előző idényben az OTP Bank Liga egyik pozitív meglepetését okozta azzal, hogy sokáig a nemzetközi kupaszereplést érő helyekért harcolt, és végül a hatodik helyen zárta a bajnokságot. Mindezt úgy érte el, hogy egyetlen külföldi játékos sem szerepelt a keretében, nagyrészt saját nevelésű labdarúgók alkották az együttest.

A szűkös anyagi lehetőségek miatt nyáron kulcsemberek sora távozott a klubtól, így Simon Ádám, Bosnjak Predrag, Guzmics Richárd vagy Nagy Gábor, igazolni azonban nem sikerült megfelelően, a kiszemeltek nagy része magasabb fizetést kínáló riválist választott.

Az előző idényben ünnepelt Artner Tamás már nyáron azt nyilatkozta, hogy gondok lehetnek az új szezonban, és ez így is lett, a csapat 11 forduló után kieső helyen szerénykedik, nyolc ponttal és mindössze öt rúgott góllal.

Artner a hétvégi vesztes bajnoki után (a sereghajtó Dunaújváros verte a Halit) hétfőn közölte a vezetőkkel, hogy több labdarúgóval sem elégedett, ezért őket mellőzni fogja a jövőben. Egy nappal később a tulajdonosok összeültek, és menesztették a vezetőedzőt. Utódját még a bejelentés napján megtalálták: Szentes Lázár veszi át az együttes irányítását.

“Az eredmények igazolták, amitől féltem. Radó András és Fehér Zoltán sérülés miatt hosszú időre kidőlt, Halmosi Péter eltiltás miatt hagyott ki meccseket, meghatározó emberek hiányoztak. Ám kezdtük összerakni a csapatot, voltak is biztató jelek, sajnos a dunaújvárosi mérkőzéssel nagyon nehezen lehet elszámolni” – fogalmazott Artner.

A Haladás vasárnap a Győri ETO-t fogadja, de előtte, szerdán a szombathelyiek U21-es együttese is pályára lép, méghozzá a Ferencváros otthonában. A Hali fiataljai vesztett pontok tekintetében a második helyen állnak az U21-es bajnokságban, míg a Ferencváros a középmezőnyban tanyázik. A Fradi győzelmére 2.40 az odds, a döntetlenre 3.80, a Haladás sikerére 2.30 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply