by

Edzőt vált a Wednesday

2013. December 2. Monday in Angol Championship, Hírek

Nem bírta tovább nézni a Sheffield Wednesday vergődését a klub vezetése, és a szombati, Blackpoolban elszenvedett vereség után menesztette Dave Jones edzőt.
Paolo di Canio

Paolo di Canio is esélyes a Wednesday kispadjára.

A Baglyok hihetetlen gyengén szerepelnek idén, az együttes 16 forduló alatt hétszer kikapott, de nyolc döntetlen mellett mindössze egyszer tudott nyerni.
Október elején úgy tűnt, esetleg van remény a javulásra, hiszen egy ötmérkőzéses veretlenségi szériát produkált a csapat, amelynek csúcsaként – a Brighton, az Ipswich, a Bolton, majd a Barnsley elleni 1-1-es döntetlenek után – november 2-án végre megszerezte első győzelmét (5-2 a Reading ellen), ám azóta ismét reménytelen helyzetbe került. Előbb 1-0-ra kikapott a Derby Countytól, majd hazai pályán 2-1-re a Huddersfield Towntól, és szombaton a Blackpool is legyőzte 2-0-ra.

Az 57 éves Jones 2012 márciusában érkezett Gary Megson helyére. “A klub szeretné megköszönni Dave eddigi kemény munkáját, és sok sikert kíván neki a jövőre nézve” – írta hivatalos kommünikéjében a klub.

Angol lapok szerint Stuart Pearce, az egykori U21-es kapitány, illetve a Sunderlandtől szeptemberben menesztett Paolo Di Canio a legesélyesebb a posztra, de felmerült Benito Carbone, Ian Holloway, Ole Gunnar Solskjaer, Alex McLeish, Michael Appleton és Phil Brown neve is.

A Wednesday legközelebb kedden lép pályára, amikor a listavezető Leicester Cityt fogadja. A hazaiak győzelmére 3.75 az odds, a döntetlenre 3.40, míg a vendségek sikerére 2.00 szorzóval lehet fogadni.

A Wednesdayhez hasonló cipőben jár a Wigan is, az FA-kupa címvédője tavaly kiesett az élvonalból, de egyelőre a Championshipben sem találja nagyon a helyét. 16 forduló után csupán a 14. helyen áll, hat győzelme és négy döntetlenje mellett hatszor is kikapott már.

Ráadásul a legutóbbi egy héten háromszor is elbukott, mindannyiszor hazai pályán: egy hete a Brighton 1-0-ra nyert, majd az Európa Ligában a belga Zulte-Waregem 2-1-re, a vasárnapi bajnokin pedig a Derby County 3-1-re verte.

A Sky Sports úgy tudja, ezt követően a klub tulajdonosai úgy döntöttek, megválnak Owen Coyle menedzsertől, bár a váltást hivatalosan hétfő délelőtt még nem jelentették be.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply