by

Ecuadori válogatott játékos a Fradiban

2015. January 29. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Thomas Doll
Megkezdte törökországi edzőtáborát a Ferencváros labdarúgócsapata, amely 26 játékossal utazott el Antalyába. A keret egy fővel még biztosan bővülni fog, szerdán ugyanis új igazolást jelentettek be a vezetők.

 

A kerethez csatlakozott Cristian Ramírez, a négyszeres ecuadori válogatott játékost a Fortuna Düsseldorf június 30-ig adta kölcsön. Az 1994-es születésű balhátvéd a hazai Independiente csapatában kezdte pályafutását, 17 évesen szerepelt próbajátékon a Borussia Dortmundnál és a Tottenhamnél is, végül 2013 elején a német első osztályú Fortuna Düsseldorfhoz igazolt.

Az élvonalban nem léphetett pályára, csupán a kispadig vitte, a kiesés után azonban már 16 meccsen szerepelhetett a Bundesliga II-ben. A nyáron Nürnbergbe került kölcsönbe, a szintén másodosztályú klub színeiben hét bajnokin kapott lehetőséget: háromszor kezdőként, négyszer pedig csereként.

Legutóbb december elsején, a braunschweigi 1-0-s vereség alkalmával lépett pályára, a csapat nélküle azóta veretlen maradt: az 1860 München, az Aalen és az Erzgebirge Aue ellen győzött, a Greuther Fürth ellen pedig 0-0-ra végzett. Az első 2015-s bajnokin, jövő vasárnap az FSV Frankfurt otthonában lép pályára, a hazaiak győzelmére 2.87 az odds, a döntetlenre 3.40, míg a 8. helyen álló Nürnberg idegenbeli sikerére 2.37 szorzóval lehet fogadni.

Ramírez 2013 novemberében Honduras ellen mutatkozott be a nagyválogatottban, a Fradi keretéhez várhatóan a jövő héten csatlakozhat majd.

A zöld-fehérekkel elrepül Törökországba Buzsáky Ákos, illetve az a Kurucz Péter kapus is, aki legutóbb kölcsönben Soroksáron védett. Itthon maradt viszont a horvát szélső, Tomislav Havojic, akire a továbbiakban nem számít Thomas Doll edző.

A csapatra a következő tíz nap során három edzőmérkőzés vár majd: január 31-én a cseh Bohemians Praha, február 3-án a dán Hobro, míg február 6-án a japán Shonan Bellmare lesz az ellenfél.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply