by

Eb-döntőre készül Portugália

2016. January 23. Saturday in Hírek, UEFA EURO-2016

Fernando Santos
Fernando Santos, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nagyon optimistán tekint a nyári Európa-bajnokság elé. A szakember szerint csapatának jó esélye lesz a kiváló szereplésre, főleg azok után, hogy a selejtezők I csoportját hét győzelemmel és egy vereséggel megnyerte.

Santos azt követően nyilatkozott az esélyekről, hogy a portugál szövetség vezetőivel Franciaországba utazott, és a Párizstól 30 km-re fekvő Marcoussis városában megtekintette a csapat leendő főhadiszállását.

A szövetségi kapitány elmondta, hogy nagyszerű körülményeket találtak a francia rögbiválogatottnak fenntartott edzőtáborban, ahol valóban kiváló körülmények között, és a világtól elzártan tud majd készülni csapata.

“Július 10-ig lefoglaltuk a helyet, szükség is lesz erre, hiszen aznap még pályára lépünk Párizsban” – utalt arra, hogy Portugáliát döntőbe várja az Európa-bajnokságon.

“Nem a szép helyszin nyer majd Eb-t, hanem a játékosaink. A jó edzéskörülmények azonban egyértelmű hatással lehetnek a sikereinkre, itt Marcoussis városában minden adott a megfelelő regenerálódáshoz. Mert az Eb során a pihenés már sokkal fontosabb lesz, mint a tréningezés” – tette hozzá.

A szakember elmondta, tudja, hogy a környéken felfokozott lesz a várakozás, hiszen a világ egyik legjobb labdarúgója, Cristiano Ronaldo is ott lesz a többiekkel.

“Én megértem, hogy az emberek kíváncsiak lesznek Ronaldóra, de fontos, hogy megvédjük a sok külső hatástól. Nem akarok megfosztani senkit az élménytől, de remélem, a rajongók is megértik, hogy vannak esetek, amikor pihenésre és magánéletre is szükség van” – mondta az edző.

Portugália az F csoportba kapott besorolást, ahol Izland (június 14., Saint Etienne), Ausztria (június 18., Párizs) és Magyarország (június 22., Lyon) lesz az ellenfél. A nyitómérkőzésen Portugália győzelmére a szorzó 1.61, a döntetlenre 3.60, míg Izland sikerére 6.00.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply